2011. november 5., szombat

Szombat reggel


Az úgy volt, hogy kaptam Györgyikétől két howlit háromszöget kóstolóba, gyorsan csináltam belőle egy pár fülbevalót. Fölraktam Meskára, úgy voltam vele, ha elmegy, elmegy, ha nem, hordom én, mert nagyon tetszik, csak épp valahol az egymillióhoz közelít a fülbevalóim száma. Gyakorlatilag már a kezdőlapról elkelt, ami nekem kicsit fura volt, mert szerintem a  tökös kicsit ütősebb, és még mindig megvan. Aztán ahogy elment, már sajnáltam is, mert rájöttem, hogy ez a zöld ez nagyon állat! :) És olyan nagyon jó vele dolgozni is!
tegnap ráadásul megjöttek a várva várt gyűrűalapok is, így elkészülhetett az első gyűrűm is. Vagyis ez így ebben a formában nem igaz, mert kásagyöngyből készült már, de elég hamar kiderült, hogy az nem az én műfajom, ez sokkal jobban bejön. Tehát egyben volt minden, gyűrűalap, kövek és Melinda rendelése, úgyhogy már csak neki kellett állni és megcsinálni. Remélem, Betti (akit ezer éve nem láttam és tegnap átjött) nem zavarta nagyon, hogy beszélgetés-teázgatás közben jár a kezem, de ha jön az ihlet, akkor jön...:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése