Hé, jótündér...

Valamikor a 90-es évek elején indult itthon az MTV, utána talán nem sokkal a Viva. Nem nagyon vagyok képben az évszámokkal, de van egy csomó zene, amit ehhez az időszakhoz kötök, amiknek vadásztam a  klipjeit. Szerelmes voltam Keanu Reevesbe (van, ami nem változik) Paula Abdul klipjéből, imádtam az Extreme hosszú hajú pasijait, rettegtem a gonosz csajtól a Stay with me-ből. 

Gyönyörű, nem? 

Emlékeim szerint ez volt az az időszak, amikor épp csak kinőttem az Első Emelet iránti rajongásomból, szigorúan szülői engedéllyel elkezdtem Edda koncertekre járni (jóval azelőtt, hogy Patakyt elvitték az UFÓk vagy belevágott a lakodalmas bizniszbe, szerintem a 13. albumig tök jó az Edda...). Sosem volt baj a zenei neveltetésemmel, szerencsére nem kellett gyerekként Neotont vagy ilyesmit hallgatnom, LGT, Cseh Tamás, Edda forgott otthon bakeliten és kb. 13 évesen egy rakás Arany balladát tudtam kívülről Koncz Zsuzsa verslemezeinek köszönhetően. (Jó, néha Dolly Roll, de az hangsúlyozottan az én kamaszkori melléfogásom volt kb.11 évesen, nem a  szüleim hibája!)

És emlékszem, hogy valamiért nagyon de nagyon bejött ez a dal, meg úgy egyáltalán az a pár szám, amit ezek a fiúk csináltak. Vagyis Azok a fiúk. 

Ez az egész onnan jutott eszembe, hogy két napos táppénzre kényszerültem a héten egy vírus miatt (nagyon komolyan remélem, hogy csak ennyire, bár nem vagyok a topon, de nem szeretném a holnapi napot is skipelni már) és kicsit pakoltam a gyöngyös cuccokban. A kezembe akadt ez a...nemtommi. Valahol a "szemérmetlen pucér nőszemély" és a "héééé, jóóóótündéééér, ne légy rossz hozzáááám" között mozogtak a gondolataim, majd inkább megkerestem a zenét és fülbevalót csináltam belőle rózsakvarccal és jádéval. Vigyétek, és hallgassátok meg a muzsikát is, tényleg nagyon jó lassan 30 évvel később is. Hű, de durva ezt leírni...

Én és az IR - és persze egy karkötő :)

Aki érintett, annak nem kell feloldanom a címben olvasható rövidítést. Aki nem, annak valakije úgyis, ha meg nem, akkor olvasott róla. Szerintem csak az nem hallott még az inzulinrezisztenciáról (merthogy ezt jelenti az IR), aki egy zsákfalu végén él egy kő alatt. :) 

Divatbetegség, női hiszti, a cukorbetegség előszobája...elég széles a skála, ha az IR-ről akarsz olvasni, én nem fogok ehhez sokat hozzátenni, csak mesélek. De csak kicsit. :) 

Szóval a tavalyi év egy kicsit ijesztően telt sok szempontból, elkezdtem mindenféle tüneteket produkálni. De tényleg mindenfélét, minden héten mást, mindegyikbe egyesével bele akartam halni, nem volt jó. Ami főleg nem volt jó, az az, hogy a háziorvosaim (év közben váltottam) nagy egyetértésban állították, hogy kicsit túlreagálom a testem jelzéseit, épp csak a  hipochonder szót nem használták. Nehéz nem túlreagálni, amikor elájulsz éjjel vagy felállsz a vasárnapi leves kellős közepén, hogy akkor most mész is aludni, ha nem gond. Kizártuk a korai klímaxot (az azért durva lett volna, leginkább a környezetemnek :), az asztmát, sok mindent. Mondjuk ebből is látszik, hogy tényleg teljesen összefüggéstelen, vagy mondhatnám, rendkívül változatos módokon szórakoztatott a dolog. Végül egy kedves barátnőm addig basz   mondogatta, hogy nézessem meg egy hárompontos vérvétellel a cukrot és az inzulint, hogy beadtam a derekam, hajnalban rettenet cukros lötyit ittam (nem, nem olyan drámai, mint amekkora hisztit képesek belőle csinálni), két óra alatt háromszor vettek vért és nemsokára a kezemben volt az eredmény, hogy ez bizony IR.
Ahogy olvasgattam a  témában, itt szoktak sokan összeomlani. Nekem esküszöm olyan volt, mint amikor egy ördögűzős filmben megmondják a  démon nevét! Megvan, megfogható, lehet tenni ellene. 

Tényleg nem akarom innentől részletezni, csak egy tanács, ha esetleg épp most lépsz te is erre az útra: a legnagyobb önsorsrontás, de tényleg, ha belépsz 5-6 témába vágó Facebook csoportba és minden szabad percedben olvasgatsz. Ne csináld! Két hónap volt, mire rájöttem, hogy ennél jobban kevés dologgal keseríthetem meg az életem. Én nem akarom ezt betegségnek megélni, egyszerűen egy (az eddiginél kicsit több) odafigyelést igénylő állapot, ahol már tisztában vagyok a döntéseim következményeivel és ezek tudatában hozhatom meg őket. Pl. egy falat szaloncukrot, zserbót, túrós sütit nem ettem karácsonykor, de tegnapelőtt letoltam egy marék csokis mazsolát és megittam két pohár jóóóó cukros gyömbért, mert kellett a lelkemnek. És tudtam, hogy ha kibillenek a kis komfortos világomból, annak ez lesz az oka, de nem érdekelt.
És ha már IR, akkor természetesen összeraktam egy karkötőt is, mert több fronton támadunk és védekezünk. :) 

Került bele howlit, ami a fogyókúrázók köve, mint már sokszor volt róla szó. (Jaj, nagy király az endokrinológus, azt mondta, 10 kiló mínusz bőven elég lesz. Imádom!)
Mivel az IR-ben a hormonális egyensúly is borul(gathat), így az akvamarin és a holdkő pont jó választás, ahogy a cukorra a citrin, az akaraterő növelésére pedig a hematit. Az akvamarin és a citrin  anyagcserezavarok esetén is segíthet, csakúgy, mint a karneol. Persze nem győzöm hangsúlyozni, hogy én TÉNYLEG hiszek ebben, de egy percig nem állítom, hogy ha felveszel egy ilyen karkötőt, akkor volt IR, nincs IR. :)
És persze mivel jó fej vagyok, nem egy darab készült!

Még mindig Pompik

 Talán említettem már, ha nem itt, akkor Facebookon, hogy igen erős vonzalom fűz a nagy, látványos fülbevalókhoz. A kicsikhez is néha, bár szerintem legfeljebb 1-2 olyan egészen picike bedugós kis pötty van, amit használok nagyon ritkán, úgyhogy ez tényleg nagyon alkalmi kapcsolat. Na de a nagyok! Az első Pompi szerintem legalább két éve készült (jó, majd utánanézek), azóta meg sem tudom számolni, hányat csináltam nektek és hányat hordok én magam is. :) 

Mert mindenhez jó. Egyszerű, hétköznapi szaladgálós  cuccokhoz (jó, melegítőhöz talán kicsit túlzás), sima kis ruhákhoz, színházba, fesztiválra, szóval bármikor bárhova. 

És ha teszel rá egy kis szilikon biszbaszt (ha szólsz, azzal küldöm) vagy ügyesen összenyomod az akasztót, mikor beletetted a füledbe (én így szoktam, nem szeretek  a szilikonnal szórakozni, állandóan elejtem és keresgélhetem nem létező helyeken), akkor nem fogja kiszedni a sál, a kabát vagy a bármi.
Elég háklis vagyok a fülbevalóimra, nem elég, hogy legyen nagy, legyen szép is, és nagyon-nagyon fontos, hogy ne legyen nehéz. Kettő van, amivel hajlandó vagyok kompromisszumot kötni, mert annyira jól néznek ki, de ahogy beülök a kocsiba vagy becsukom magam mögött az ajtót, már tépem is ki a fülemből és egy napig jegelem a fülem utána. Előtte meg egész nap az jár a fejemben, hogy vajon estére úgy fogok-e kinézni, mint aki az elmúlt 3 évben módszeresen tágította a fülcimpáit. No a Pompival ez sem fordul elő, mindegyik pont jó, nem tépi le a fülem (a tiédet sem fogja), úgyhogy  még kényelmes is.
A barna és a zöld Pompi howlittal készült, a fehér jádéval, a rozsdaszínű napkővel és jáspissal. 

Ja igen, nagyon várok egy hastáncos fotót! :)