Barátokról és tengerről

"Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben."  (Stephen King)

Azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok, hogy akad néhány ház a szívemben, akad néhány igazán nagyon jó barátom. Még akkor is, ha ez nem mindig könnyű, mert (óóóóriási közhely!!!) a barátságokért meg kell dolgozni. Főleg, ha mindenféle akadályok kerülnek elő. Néhány barátom messze él tőlem, néhány nagyon messze, akad, aki éppen az óceán túloldalán. Illetve éppen nem, hanem itthon és nemsokára látom is! :) A közeliekkel néha nagyon nehéz megtalálni a megfelelő időpontot (nem, nem igaz, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja), de ha sikerül, akkor már mindegy, mennyi időbe telt. Szóval vannak ezek a mindenféle szörnyű nehézségek, és mégis van körülöttem néhány olyan ember, akikre simán ráillik King minden szava. 

Amikor a barátaimnak csinálok ékszert, az mindig extra kihívás, mert abba bele szeretnék tenni mindent, nem csak a köveket, a díszeket, a kapcsokat, hanem az érzéseimet is, azt, ami összetart minket, sokszor évtizedek óta. (De durva... leírhatom azt túlzás nélkül, hogy több évtizedes barátságaim vannak. Mert a kettő az már több. A három meg pláne...)

Mielőtt végképp beborít a nosztalgia, rátérnék a (másik) lényegre. Az egyik legrégebbi barátnőm (basszus, Kata, ez tényleg lassan 30 év...) kért tőlem  egy szettet, csak annyival, hogy  tengerszínű legyen. Mert "Te úgyis tudod, milyen!" Persze, hogy tudom .:) 

Ez csak néhány kép, a testvérem készítette mindet... Szóval milyen is a tengerszínű? Arra jutottam, legyen olyan, amilyennek az én emlékeimben él. Kékes-zöldes-türkizes csodaszép. Kellett hozzá egy kis jáde, amazonit, lazurit, egy cseppnyi howlit és onnantól, hogy minden megvolt, gyorsan meg is született a végeredmény. Ráadásul (szerintem) a képek is kivételesen jól sikerültek, nem nagyon tudok választani: 

 

Itt még nem fejeződött be a tengeres téma, hiszen az egyik kislánya is leadta a rendelést, hogy ő delfines nyakláncot szeretne. Kéket. A kékkel nem volt gond, a jáde és a lazurit már a fejemben volt. A delfinnel annál inkább, de megtaláltam a minden igényt kielégítő, tökéletes delfineket. 

Több tenger nem szerepelt a kérések között, de a család két férfitagja sem maradhat ékszer nélkül! Úgyhogy jöhet az apa-fia karkötő újabb verzója az Istvánoknak, remélem, az ő tetszésüket is elnyeri majd! Az egyik lávakő és tigrisszem, a fiatalemberé pedig fagolyó és ónix kockák kombinációja. 

És ne feledkezzünk meg a legfiatalabbról sem, természetesen a kis hercegnőnek is vannak kérései! Remélem, az anyukája nem haragszik meg, ha bemásolom a beszélgetést, amit tegnap küldött el, csak hogy lássátok, milyen határozott kérésekkel szembesülök időről időre! :) 

A: Zsóki, milyen színű legyen? Zs: Hát rózsaszín, lila meg fehér. A: Legyen rajta valami? Zs: Virág legyen Ancsa néninek? A: Ok, de a te karkötődön? Zs: Hát azon is. ...vagy masni, vagy pillangó, vagy izé!! ....

....és még nem fejezte be

...Barbie, citrom, szilva, alma, banán, dinnye.

Igyekeztem kihozni a maximumot a rendelkezésemre álló eszközökből. Hát... így sikerült.:) 

Tengersze(rele)m

Talán nem kellene már nagyon ömlengeni a nyárról, de fogok. Ha másért nem, azért, hogy a nemsokára következő hűvösebb napokon legyen hova visszanyúlni és legyen mit várni. Írtam már a nyaralásról, gyakorlatilag kimeríthetetlen tárháza az emlékeknek és élményeknek, egész szeptemberben minden nap születhetne egy bejegyzés. Nyugi, nem fog! Viszont nagyon jó mondjuk egy végtelenül hosszú és értelmetlen délelőttön meghallani a fejemben (jól van na, néha szólnak hangok...) Domján Lászlót, ahogy azt mondja: "Most képzeld azt, hogy ideális pihenőhelyeden vagy!" Agykontrollosoknak nem kell ezt bemutatni, de gondolom, mindenki számára értelmezhető az "ideális pihenőhely" fogalma agykontroll nélkül is. Nekem a kezdetektől egy olyasmi hely volt ez, mint ahol Galadriel megmutatja Frodónak a jövőt, csak zöldebben, vízesésesebben... szóval nem az, csak olyasmi. Egy ideje viszont nem ez a kép jelenik meg. Hanem a szinte üres reggeli tengerpart, a felkelő nap, a végtelen, nyugodt tenger, a zavartalan béke, és néhány (legalább fejben) ott töltött perc után újra van erőm a hétköznapokhoz. Pont ebből ne lett volna ékszer? :) És mi más, mint türkiz színű howlit? Nem egy olyan kis finom, aprócska, jelzésértékű ékszer, hanem igazán látványos, amit nem lehet nem észrevenni! 

Mint oly sokakat, az egyik kedvenc költőmet is megihlette a tenger. Igaz, nem ez a part, de szinte mindegy is. Mi mással zárhatnám ezt a bejegyzést? Jó olvasást Szabó Lőrinchez! 

Beszélgetés a tengerrel

Reggel óta ülök a parton

és nézem a hullámokat.

Mint csendes őrült, szakadatlan

fecseg a víz, nő és kicsap,

aztán függönyként lezuhog

a szirtről, ahol heverek,

és rögtön új rohamra indul

s játékát sohsem únja meg.

Minden percben vagy tizenötször

idehabzik a végtelen,

sebezhetetlen ölelése

ugrálva fut a köveken;

mint az idő, oly óriás

és oly puha az ereje,

nézem és oly kicsi vagyok, hogy

csak játszani tudok vele.

Hát játsszunk tovább, moss körül,

tenger, te hánykódó idő,

lüktesd föl rám perceidet,

örök-eleven temető;

az óra reggelt és delet

mér ki, tegnapot s holnapot:

saját magadban ringva te

az öröklétet mutatod.

Játsszuk, öröklét, a halált!

Szoktass a rosszhoz, játssz velem!

Partodon már évezredek

múltak el ép ily csendesen;

múljék el ez az egy nap is,

ez az egy ember, aki csak

vendégnek jött most messziről

és nézi hullámaidat.

Játsszunk, élet, te óriás,

örökkévaló őrület!

Tolmács nélkül is értem én

érthetetlen beszédedet:

magamnak vendég, neked annyi, –

neked még annyi sem vagyok…

Egy őrült fecseg és a másik

várja a lemenő napot.