2015. augusztus 31., hétfő

Lakodalom van a mi uccánkbaaa'

Ez az egész történet nagyon érdekes. Mert Böbe nem az én barátom, hanem a testvéremé. Soha nem találkoztunk személyesen, Lacit sem ismerem, Andit sem, Mariannal kétszer futottam össze és Mikibubu... hát ő bubu, na, annak ellenére, hogy idén sem valósult meg a Nagy Találkozás. (Ő amúgy azért nincs a képen, mert nem jelezte, hogy szeretne ékszert, pedig nagyon szépet csináltam volna neki is! :) ) És mégis olyan, mint ha mindannyiukat ismerném. Úgyhogy komolyan megtiszteltetés volt, hogy a húgom számára ilyen fontos embereknek én kellek erre a napra. Mert Böbe férjhez ment. És erre az eseményre túlzás nélkül a világ minden tájáról sereglettek össze a barátok, hogy velük együtt ünnepelhessenek. Egy kicsit én is részese lehettem ennek a világraszóló eseménynek.:) És hogy a lányok még direkt össze is álltak nekem egy képre, az felülmúlja a képzeletemet! :) Imádom nézni, ahogy életre kelnek az ékszereim! 
És hogy ti se maradjatok ki, az ifjú ara engedélyével mutatok néhány képet a fergeteges lagziról. Ja, a húgom adta össze őket... :) (Mármint a "nemhivataloson.") 
 


 
Nagyon sok boldogságot, drága Böbe és Laci, hosszabbítsátok meg ezt a napot olyan 70-80 évvel, bárhol is legyetek a nagyvilágban!


2015. augusztus 26., szerda

Mit is adtak nekünk a rómaiak?


Nem szabadulok a nyártól. Egész őszintén nem is akarok. Majd egyszer talán, február környékén, mikor elkezdem tervezni a következőt, de addig nagyszerűen elvagyok az emlékeimmel. Szépen rendszerezgetem, felidézgetem őket, képeket nézegetek és ékszereket csinálok. A mai egyik téma a Pont du Gard, egy római vízvezeték Gard megyében, amit nem annyira szeretünk, mert ott több felhő van, mint Orsiéknál. Legalábbis szerinte, szerintem éppen olyan szép, mint az övé, de ezt nem szabad neki elmondani. Magáról az építményről a Wiki elég tartalmasan ír, én is onnan készültem föl a látogatás előtti este. 
Engem minden vonz, ami római. Nem pont a mostani Róma, bár valószínűleg három napnál több tapasztalatra lenne szükségem és abba is beleszeretnék, hanem az ókori. Nem is olyan nagyon régen azt hiszem, kicsit kiakasztottam a barátnőimet, amikor az első utam Rómában egy Tourinformba vezetett. Vettem egy olyan könyvet, amiben a jelenlegi fotókra rá lehet hajtani egy lapot, amin a rekonstruált épületek vannak, úgy, hogy látszik az, ami most megvan belőlük. Innentől jó ideig nem igazán kapcsolódtam be a lánybúcsú eseményeibe, mert képes voltam hosszasan meredni két térdig érő oszlopra mondjuk, csak mert a könyvemben volt egy rajz, ami szerint ez egy hatalmas épület (templom?) két oszlopának a térdig (sem) érő maradványa. És ugye arrafelé nem csak két oszlop van...  Bár a középiskolás latintanulásról nem feltétlenül szép minden emlékem, de az elmúlt 20 év azokat is megszépíti és valahol ott alapozhattam meg az elképesztő klasszikus műveltségemet. :) Simán felismerek egy hexametert, tudom az Aeneis elejét és a Laus Pannoniae-t latinul (ezt még talán a tesóm is) és még mindig emlékszem az első declinatiora. :)  
Szóval az egyik úticélunk ez a római kori vízvezeték és az alatta-körülötte folyó Gard (vagyis már Gardon) folyó volt, rövid, egyhetes tartózkodásom alatt a második lenyűgözően tiszta, hűsítő hegyi folyó, amiben fürödni lehet, és a legtöbben ezt ki is használták. Mi persze nem vittünk fürdőruhát, de olyan iszonyatosan meleg volt, hogy szerintem ha kényszerítettek volna, akkor sem maradtam volna tovább. Mert addigra beteltem az olajfákkal, a folyóval, a nyugalommal, és mindazzal, amit a tesómat halálosan kiborítva képes vagyok belelátni egy ókori építménybe, szoborba, vagy akár egy kődarabba. Ebbe pedig bőven volt mit belelátni. Meg is mutatom, egy karkötővel megspékelve.:)
És egy kis kultúra, mert az fontos! 

2015. augusztus 22., szombat

Francia kapcsolat


Achtung, ebben nem lesz ékszer! :) Ebben MÉG nem!
Már kisgyerekként szerettem volna, hogy nekem is legyen egy külföldi rokonom. Semmi különösebb indokom nem volt rá, azt hiszem, anélkül is volt már farmerem, hogy az amerikai nagybácsi küldte volna (mondjuk jobban emlékszem egy bordó kantáros kordnadrágra kacsával a mellrészen, de ez megérne egy újabb bejegyzést), anya volt egyszer Törökországban és hozott Lacoste pólót meg szörnyű édességeket (és pisztáciát, ez nagyon fontos volt!), apa is utazott néha, így kb. 8 évesen már ettem Mars csokit is (le kéne állni vele...), úgyhogy azt hiszem, csak menni szerettem volna valakihez, valahova. 
Aztán úgy hozta a sors, a végzet, az élet, a multik szeszélye (több nagy szó nem jut most eszembe), hogy épp a húgom lett az én Külföldi Rokonom, ráadásul elég korrekt helyre sodorta az előbb említettek bármelyike, Montpellier-ben kötött ki, Dél-Franciaországban, éppen ott, ahol kamaszkorom kedvenc hőse, Pierre de Siorac is tengette sanyarú életét. Ennek már öt éve, idén jött el az én időm, mikor összeálltak a körülmények,a  lehetőségek, az idő és kicsit elmerülhettem Languedoc-Roussillon csodáiban.
Nem tudom, mit emelnék ki és mi az, ami kimaradhatna. Talán születhetne ebből az útból több bejegyzés is, talán fog is, még nem tudom. Az inspiráció, a feltöltődés, az élmények mindenképp kitartanak még hónapokig, ebben biztos vagyok. Teljesen elvarázsolt a középkori Aigues-Mortes (tudod, Bubu, ahol a halhatatlanok laknak a kis kék ajtó mögött, és ahol sikerült a rengeteg francia terasz között egy pizzériát választani:) )
 
és Saint-Guilhem-le-Désert (hihetetlen, ezeket a neveket ki is tudom ám mondani!), a meseváros, a szörnyűséges pacalhurkával és a csodás utcácskáival, a két Pont, a Pont du Diable a Kőmíves Kelemennél sokkal humánusabb legendájával és a Pont du Gard a rómaiak minden mérnöki tudásával és esztétikai érzékével, a felejthetetlen pusztaprogram (esküszöm, ha még egy bikát különválasztottak volna, én önként fekszem a maradék patái alá, csak ne kelljen végignézni :) ), a Mont Ventoux, Provence és a már learatott levendulamezők, Montpellier, a tenger, életem első kagylója és osztrigája és csigája (nem, az utóbbi kettőről még nem szeretnék beszélni!)...


És persze Orsi, aki végtelenül türelmes és figyelmes vendéglátó (viccen kívül, Bubu! csak legközelebb szólj, hogy vigyek arclemosót!:) ), Golyó, a hatalmas szerelem, Orsi néhány barátja, akikkel találkoztam, és Alma, az éktelenül büdös berni pásztor, és Gabó és Szabolcs és Nina, akinél édesebb kiscsajjal nem találkoztam mostanában és akinek itt is megígérem, hogy ha valaha még találkozunk, nem nézek rá gonoszul...:)
Szóval köszönöm, Bubu, és remélem, az ismétlésig nem telik el újabb öt év! 
Néhány kép, hátha átjön a hangulat. :)
És már az ékszerekre sem kell sokat várni!