Achtung, ebben nem lesz ékszer! :) Ebben MÉG nem!
Már kisgyerekként szerettem volna, hogy nekem is legyen egy külföldi rokonom. Semmi különösebb indokom nem volt rá, azt hiszem, anélkül is volt már farmerem, hogy az amerikai nagybácsi küldte volna (mondjuk jobban emlékszem egy bordó kantáros kordnadrágra kacsával a mellrészen, de ez megérne egy újabb bejegyzést), anya volt egyszer Törökországban és hozott Lacoste pólót meg szörnyű édességeket (és pisztáciát, ez nagyon fontos volt!), apa is utazott néha, így kb. 8 évesen már ettem Mars csokit is (le kéne állni vele...), úgyhogy azt hiszem, csak menni szerettem volna valakihez, valahova.
Aztán úgy hozta a sors, a végzet, az élet, a multik szeszélye (több nagy szó nem jut most eszembe), hogy épp a húgom lett az én Külföldi Rokonom, ráadásul elég korrekt helyre sodorta az előbb említettek bármelyike, Montpellier-ben kötött ki, Dél-Franciaországban, éppen ott, ahol kamaszkorom kedvenc hőse, Pierre de Siorac is tengette sanyarú életét. Ennek már öt éve, idén jött el az én időm, mikor összeálltak a körülmények,a lehetőségek, az idő és kicsit elmerülhettem Languedoc-Roussillon csodáiban.
Nem tudom, mit emelnék ki és mi az, ami kimaradhatna. Talán születhetne ebből az útból több bejegyzés is, talán fog is, még nem tudom. Az inspiráció, a feltöltődés, az élmények mindenképp kitartanak még hónapokig, ebben biztos vagyok. Teljesen elvarázsolt a középkori Aigues-Mortes (tudod, Bubu, ahol a halhatatlanok laknak a kis kék ajtó mögött, és ahol sikerült a rengeteg francia terasz között egy pizzériát választani:) )
és Saint-Guilhem-le-Désert (hihetetlen, ezeket a neveket ki is tudom ám mondani!), a meseváros, a szörnyűséges pacalhurkával és a csodás utcácskáival, a két Pont, a Pont du Diable a Kőmíves Kelemennél sokkal humánusabb legendájával és a Pont du Gard a rómaiak minden mérnöki tudásával és esztétikai érzékével, a felejthetetlen pusztaprogram (esküszöm, ha még egy bikát különválasztottak volna, én önként fekszem a maradék patái alá, csak ne kelljen végignézni :) ), a Mont Ventoux, Provence és a már learatott levendulamezők, Montpellier, a tenger, életem első kagylója és osztrigája és csigája (nem, az utóbbi kettőről még nem szeretnék beszélni!)...
Nem tudom, mit emelnék ki és mi az, ami kimaradhatna. Talán születhetne ebből az útból több bejegyzés is, talán fog is, még nem tudom. Az inspiráció, a feltöltődés, az élmények mindenképp kitartanak még hónapokig, ebben biztos vagyok. Teljesen elvarázsolt a középkori Aigues-Mortes (tudod, Bubu, ahol a halhatatlanok laknak a kis kék ajtó mögött, és ahol sikerült a rengeteg francia terasz között egy pizzériát választani:) )
és Saint-Guilhem-le-Désert (hihetetlen, ezeket a neveket ki is tudom ám mondani!), a meseváros, a szörnyűséges pacalhurkával és a csodás utcácskáival, a két Pont, a Pont du Diable a Kőmíves Kelemennél sokkal humánusabb legendájával és a Pont du Gard a rómaiak minden mérnöki tudásával és esztétikai érzékével, a felejthetetlen pusztaprogram (esküszöm, ha még egy bikát különválasztottak volna, én önként fekszem a maradék patái alá, csak ne kelljen végignézni :) ), a Mont Ventoux, Provence és a már learatott levendulamezők, Montpellier, a tenger, életem első kagylója és osztrigája és csigája (nem, az utóbbi kettőről még nem szeretnék beszélni!)...
És persze Orsi, aki végtelenül türelmes és figyelmes vendéglátó (viccen kívül, Bubu! csak legközelebb szólj, hogy vigyek arclemosót!:) ), Golyó, a hatalmas szerelem, Orsi néhány barátja, akikkel találkoztam, és Alma, az éktelenül büdös berni pásztor, és Gabó és Szabolcs és Nina, akinél édesebb kiscsajjal nem találkoztam mostanában és akinek itt is megígérem, hogy ha valaha még találkozunk, nem nézek rá gonoszul...:)
Szóval köszönöm, Bubu, és remélem, az ismétlésig nem telik el újabb öt év!
Néhány kép, hátha átjön a hangulat. :)
És már az ékszerekre sem kell sokat várni!
És már az ékszerekre sem kell sokat várni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése