2015. december 30., szerda

A második

Augusztus előtt ebben az évben három blogbejegyzés született, augusztustól a mai napig 40. Ez a negyvenegyedik. Számítsuk mondjuk innen A Nagy Fordulatot, és nem is nyúlunk mellé vele kicsit sem. Kellett ez az utazás, az egész augusztus,a rengeteg élmény, inspiráció, az új nézőpontok, néhány döntés, amiket átgondolni remek alkalom lesz a holnapi nap... Szóval sok szempontból az év második fele sokkal jobban sikerült, mint az első, és sokkal könnyebb volt elkészíteni a második válogatást is. Vagy nehezebb, hiszen sokkal nagyobb termésből kellett szemezgetnem. A nehéz szívvel kiválogatott kedvenceim júliustól decemberig: 
Az ékszerekkel kapcsolatban a legfontosabb döntés az volt, hogy szeptemberben választás elé állítottam magam. Vagy marad szinte minden a régiben és munka után minden nap tanítok, ha pedig marad időm, kedvem, erőm, bármim, akkor csinálok néhány fukszot, néha írok ide valamit, néha feldobok valamit Meskára, VAGY (mivel lemondani nem tudok róla, ezért tanultam, erre készültem évekig) a minimálisra (egy...) csökkentem a  tanítványaim számát és szívvel-lélekkel belevetem magam az ékszerekbe. A szív és a lélek eddig sem hiányzott, de sokszor az idő nem állt rendelkezésre, arra pedig szükség van, nem is sejtettem mennyire, amíg minden lehetségest rá nem szántam. Az elmúlt fél év messze engem igazolt, minden egyes befektetett perc százszorosan térül meg, amikor kapok egy-egy levelet, képet, beszámolót valami olyan eseményről, ahol az én köveimet viseltétek (emlékeztek  például erre az esküvőre?), mikor tőlem kértek ajándékot a családotoknak vagy a barátaitoknak... Köszönöm még egyszer.
Kicsit átalakítottam így év végén a blogot is, hogy könnyebben eligazodhassatok, a fönti menüsor és a keresőmező megkönnyíti a tájékozódást, a fejlécben most az egyik nagy szerelem menyasszonyi szettemet láthatjátok. Frissült a betűtípus, a színek, az elosztás. Nagyon sokat dolgoztam vele és nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Kicsit faramuci módon azt is remélem, hogy sokan észre sem veszik a  változásokat, mert az azt jelentené, hogy valamiféle egységesség és harmónia eddig is megvolt és meg is maradt. (Zárójelben: nagyon tanulságos volt átnézni majdnem 5 év minden egyes bejegyzését. Nagyon sok ékszert újragondolnék és nagyon sokat büszkén vállalnék a mai napig. Ha most kezdeném, az elejétől kicsit máshogy csinálnám a blogot is, de most azt hiszem, elkaptam a fonalat.)  Igyekszem maradni az augusztus óta felvett iránynál és továbbra is az augusztus óta érzett tudatossággal dolgozni az ékszerekkel és a bloggal is. 
Nagyon szépen köszönöm, hogy velem voltatok 2015-ben és remélem, 2016-ban is sok közös pillanatunk lesz!

A jó kis iránytűs képet itt találtam.

2015. december 28., hétfő

Az első

Mármint az első fele. Az évnek. Így december vége felé mindenki ellenállhatatlan vágyat érez, hogy visszatekintsen és összegezzen, én is így vagyok ezzel. Azt gondoltam, a karácsony környéke és az év végi szabadság ideális lesz erre, két hétre leteszem a fogókat is, szépen átgondolom és megtervezem a jövő évet.

Még nincs semmi veszve, egy teljes hetem van még erre a projektre, és lassan képes leszek kitörni a kaja-alvás-kaja ördögi köréből. A mérlegemet egyelőre jól eldugtam (persze előtte elkövettem azt a hibát, hogy ráálltam-azóta azt mantrázom, hogy elromlott vagy lemerült, és fölírtam az elemet a bevásárlólistámra...), a figyelmemet pedig igyekszem mással lekötni, néha órákra le tudok jönni a cuccról. Ezek az órák pedig kiválóan alkalmasak tervezésre, visszanézésre.  

És ha visszanézek, akkor rá kell jönnöm, hogy nagyon éles határvonal húzódik az ékszerek szempontjából 2015 első és második fele között, azzal a kis eltolódással, hogy a második fele nálam augusztusban kezdődött. Ha visszalapoztok kicsit, azt hiszem, ez a blogban is nagyon jól nyomon követhető. Nehezebb dolgom volt, mikor az év első felét próbáltam egy montázsban összefoglalni, hiszen augusztustól jóval többet tettem bele az ékszer-buliba. Több időt, energiát, lelkesedést, tudatosságot- és ez nem jelenti azt, hogy előtte ezek hiányoztak. Legföljebb az idő, de nem is gondoltam, hogy ez milyen egyszerűen áthidalható kérdés. 
Fogadjátok szeretettel az első félév ékszereiből készült teljesen szubjektív válogatást! 


A képeket innen és innen kölcsönöztem, kivéve persze az ékszerest.

2015. december 20., vasárnap

A jól megérdemelt


Idén már nem dolgozom. Bár év közben eléggé elfáradtam, most jó érzés, hogy maradt annyi szabim, hogy holnap már zavartalanul készülődhessek. Vettem tündér kicsi fát, égnek a gyertyáim, összekészítve az összes ajándék, holnap csomagolok, megsütöm A Híres Karácsonyi Süteményt... Jó lesz! :) És mondanám, hogy idén már ékszert sem csinálok, de ez nyilvánvalóan nem lesz igaz. Biztos vagyok benne, hogy kedden már leülök és nekiállok azoknak, amiket nem karácsonyra kértetek, hanem kaptam egy kis haladékot. Nem fogok visszaélni vele, lesz itt nemsokára rózsakvarc nyaklánc és pirit szett is. 

Köszönöm szépen mindenkinek a rengeteg karácsonyi kérést, rendelést, remélem, sikerül örömet okozni az ékszereimmel és jó sok fényképet küldtök majd, amiket megoszthatok mindenkivel. Főleg azért, mert karácsony előtt erősen vissza kellett fognom magam, hogy ne spoilerezzek és mindenkinek meglepetés legyen, amit kap! Egy képet különösen várok! ;) 

Most egy kicsit tényleg pihenek, mondjuk egy hetet. Tervezek néhány változtatást a bloggal kapcsolatban is, talán egy hét alatt meg is valósítom. Csak most bevackolok egy kakaóval a rénszarvasos plédem alá, megcsinálom a körmöm, nézek egy kis Odaátot és hangolódok tovább abban a boldog tudatban, hogy két hétig nem kell beállítanom az ébresztőórát! 

Pilinszkyvel kívánok nektek nagyon jó várakozást a  hátralévő néhány napra! 

"Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell  tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk."


2015. december 7., hétfő

Jin-jang


Mostanában elég furán működik az agyam. Nem mondom, hogy nem találja a fókuszt, sokkal inkább legalább 13 fókuszt talál egyszerre és mindet meg akarja osztani. Vagy megcsinálni. Vagy kidolgozni. A múlt héten Évi megpróbálta követni a gondolatmenetemet, de ha csak kettővel volt lemaradva, azt már sikernek könyvelte el. 
Most tényleg csak egy fülbevalóról akartam írni pár sort. A következő zajlott a fejemben: fülbevaló-feketefehér-ebonyandivory-nemazmárvolt-royésádám-Jacko?blekorvájt?-jinjang-kiegyenlítődés-rajzóra-Hegyi Füstös-hajszárító-jézusomhogyleszebbőlblog? Kezdem a végén. Illetve a közepén. 
Hetedikes voltam, azt hiszem, mikor új rajztanárt kaptunk. Talán akkor került a suliba, de ebben nem vagyok biztos. Aki kb. velem egykorú (vagy kicsit idősebb), az emlékezhet a Deltácska című műsorra, amiben egy bajuszos kicsi fickó egészen hihetetlenül csuda dolgokat rajzolt a semmiből vagy valami másból és egy pillanat alatt megértettem még én is a rajzai alapján mondjuk azt, hogy hogy működik a hajszárító. Na ő lett a rajztanárunk, Hegyi Füstös László. Az első, akinek a hatására azt mondtam, hogy ezt akarom csinálni, tanár akarok lenni, mert az valami nagyon jó dolog lehet. Lassan 20 éve, hogy meghalt. Nem tudom, mennyire szépíti meg az idő az emlékeimet, de ha fel kell idéznem, kicsit olyan volt, mint Mr. Keating a Holt Költőkből. Még velem is elhitette, hogy igenis tudok rajzolni és egy életre megjegyeztem 12 évesen Seurat, Monet és Manet nevét, hogy mi a pointillizmus és hogy alkotott Van Gogh, rájöttem, hogy le lehet rajzolni egy mesét úgy, hogy közben hallgatom és nem javítják ki a vonalaimat, ha én úgy látok egy fát, ahogy lerajzolom, vagy épp csak úgy tudom lerajzolni. Biztos nem volt hibátlan, sőt, de pontosan tudta, hogy szóljon bizonytalan kamaszokhoz, hogy szerettesse meg (velem legalábbis) örökre a képzőművészetet, hogy hozzuk elő a kreativitásunkat, hogyan merjünk őszintén kérdezni és hogy akarjam azt végig, amíg tanítottam, hogy ennek legalább a felét el tudjam érni a tanítványaimnál. Tőle hallottam először arról, hogy mi a jin és a jang és értettem meg a szimbólumot is. Wiki barátnőnk így fogalmaz: "A szimbólum kettős koncepciója leírja azokat az ősidőktől fennálló, egymással szemben álló, de mégis egymást kiegészítő kozmikus erőket, amelyek megtalálhatóak a világegyetem összes jelenségében." És ezt már 12 évesen értettem. Vállveregetés, ügyes lány. 
És még mindig egy szó sem esett a  fülbevalóról. Alapanyagot rendelgettem, mikor megakadt a szemem azon a kis kerek összekötőn, amit a közepén (vagy a közepe táján) láttok. Ilyenkor persze már megjelenik előttem, hogy mit szeretnék belőle csinálni. Ez természetesen köszönőviszonyban sem volt a végeredménnyel. Nem tudtam eldönteni, hogy nézne ki jobban, több feketével vagy több fehérrel, így megcsináltam mindkettőt, az egyikbe kicsit több kagylóhéjgyöngy, a másikba kicsit több ónix. És mivel továbbra sem tudom eldönteni, így maradt, így lett egy pár. Egymással szemben álló, mégis egymást kiegészítő. Mint a jin és a jang. Mindkettőben van egy kicsi a másikból. Ahogy elkészült, másnap meg is sétáltattam, mert úgy gondoltam, erre nagyon gyorsan le fog csapni valaki, annyira jó lett. Hát... észre sem vették. Vagy legalábbis egy szót sem szólt senki. Jó, oké, minden nap szinte más van a fülemben és belefáradhat a környezetem, hogy dicsérgessen, de ez tényleg olyan szép! Kriszta legalább azt mondta, ő észrevette és MAGÁBAN meg is jegyezte, milyen jó.:) Mit szóltok hozzá? 

A tanár úr képe innen származik, az idézet pedig innen.

2015. december 5., szombat

Az év színe: a rózsakvarc

Mármint a következő évé, 2016-ban minden az egyik kedvenc kövem színében fog pompázni. Legalábbis a Pantone szerint, márpedig ha ők azt mondják, akkor így lesz. Ahogy idén rengeteg bordó ruha és sminkcucc jön velünk szembe, vagy ahogy néhány éve a mandarin, a smaragd vagy épp az orchidea lepett el mindent. Ráadásul a rózsakvarc nem egyedül,hanem a derűs kékkel kézen fogva hódíthatja meg a divatrajongókat, jelentsen bármit is a derűs kék... Jó, persze, már megnéztem, és olyan igazi bugyikék. Az indoklás is érdekes. "A színpár egyfajta egyensúlyt alkot így együtt, megnyugtató rájuk nézni. A páros emellett azt jelzi, hogy a nemek egyenlők és még komolyabb összemosódásuk várható a divatban"  – áll a Pantone.com-on.  Az utolsó, ami erről eszembe jutna, az a nemek közti egyenlőség. 
A mandarinnal és a smaragddal gondolatban kacérkodtam és nagyon is el tudtam volna képzelni magamon legalább kiegészítőként, a Marsala (2015 színe) leginkább a borospohárban vonz, legföljebb körömlakkban jöhet. A rózsakvarc... tényleg az egyik kedvenc kövem, szinte minden hónapban készül rózsakvarcos ékszer, de ha elképzelem magam talpig rózsaszínben,  ő jut eszembe: 
Kicsit jobban szeretem, ha úgy jön be a kolléganőm, hogy látott egy Queen Latifah-filmet és én jutottam eszébe, Babe-bel  annyira nem szeretnék azonosulni. Szóval szinte biztos, hogy az idei (bocs, a következő) év divatszínei már megint nem jelennek meg a ruhatáramban, de legalább ugyanennyire biztos az is, hogy a rózsakvarc továbbra is nagy kedvenc marad. Kőben. Ékszerben. 
És akkor most jöjjön egy okos lányos megoldás. Mutatok is valamit meg nem is. Karácsony előtt mindig kicsit bajban vagyok, mert rengeteg mindent készítek, de alig van olyan, amit meg is mutathatok, mert senki nem szeretné, ha a megajándékozott a Facebookon vagy itt fölfedezné a majdani ajándékát. Így van ez most is, mégsem bírom ki, hogy legalább egy kicsit ne dicsekedjek. Persze a lényeg nem látszik.:) És micsoda véletlen, hát nem az év divatszíne került elő? 

A nem ékszeres képek forrása a Pinterest. 

2015. december 3., csütörtök

Ajánló - Mom With Five

Hétvégére terveztem ezt a bejegyzést, de mivel ma délután egy kis nem tervezett pihenőre kényszerülök, úgy gondolom, nem is kell jobb alkalom. Amúgy semmi baj, csak annyira elöntött a takony, hogy mindenkinek jobb, ha ágyban, párnák közt, teával és laptoppal töltöm a nap hátralévő részét. 
Nem nagyon szoktam blogokat ajánlani. Illetve átfogalmazom. Eddig nem nagyon ajánlottam blogokat, pedig van néhány olyan a tarsolyomban, amit imádok olvasni és amit szívesen megosztanék veletek is. Noch dazu amúgy is tervezek néhány olyan dolgot, amit eddig nem nagyon szoktam, legyen mondjuk ez az első.
Barbarával és a Mom With Five bloggal kezdem a sort, pont nem egy olyan bloggal, amit hosszú ideje olvasok. Néhány hete egy kedves barátnőm szólt, hogy a karácsonyi időszakban Barbara kézműveseket ajánlana a blogján, jelentkezőket keres. Megragadtam az alkalmat, így én is bekerülhettem az oldalsávban látható kézművesajánlóba. Köszönöm.:)
Már a blog címe is elég beszédes. Már az is csodálattal tölt el, ha azt látom a környezetemben, hogy valaki 3-4 gyerekkel képes viszonylag ép ésszel menedzselni az életét, na de öttel? És úgy tűnik, igen, Barbarának ez sikerül. Olvashatunk nála természetesen arról is, hogy milyen az élet öt gyerekkel, de ha valakinek ne adj'isten kevesebb van, esetleg egy sincs (magasban a kezem), akkor is találunk hasznos és érdekes írásokat. Én most épp azon gondolkodom, hogy a serpenyős-bögrés pizzának vagy a citromos-márványos kuglófnak álljak-e neki... Persze ma délután valószínűleg egyikre sem kerül sor, jó, ha a következő adag teáig elvonszolom magam. Viszont nagyon jó programnak ígérkezik Barbara blogjának a lapozgatása. Kezdem mondjuk az utazásokkal, nagyon remélem, hogy a jövőben hasznosítani tudom majd például azt a tudást, amit a norvég fjordok fotózásáról szerzek. Tényleg, meséltem már, hogy mióta skandináv krimi-függő lettem, úgy érzem, muszáj lesz egy kis időt Norvégiában töltenem?

A kép a Mom With Five oldalról származik.