2016. június 27., hétfő

A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt!

Vasárnap este készültek a bojtos láncok. Hétfő délután fotóztam őket és néztem meg ezt a jelenetet, hogy pontosan tudjam idézni. Hétfőn este töltöttem föl Meskára ezt a darabot is:
És abban a pillanatban, amikor kész lettem a feltöltéssel és visszaléptem a Facebookra, az a hír fogadott mindenhonnan, hogy meghalt Bud Spencer. És hogy ez most nem kamu, mint az elmúlt években annyiszor... Bevallom, nem néztem újra a filmjeit mostanában és nem idézem lépten.nyomon azokat sem, amiket pedig tudnék. De nem felejtem el, hogy életem első moziélményei között volt az  Én a vízilovakkal vagyok Pécsen egy nyári szünetben, nagy kedvenc volt a Kincs, ami nincs .. az mókás volt, tényleg. Amikor a múlt évezredben alsó tagozatos voltam, akkor nagyon nagy dolog volt, ha valakinek volt videója. És Ildi néninek, az osztályfőnökünknek volt, és be is hozta a suliba az utolsó napokon és karácsony előtt. Szinkronizált videófilm, amit 11-12 évesek is megnézzhettek, nem sok akadt, úgyhogy legalább háromszor néztük ezt meg.
"Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!"
Aztán nekünk is lett videónk, az első filmünk a Hegylakó volt iszonyatos hangalámondással, a második az Aladdin. Imádtuk Dzsinit, láttuk a tesómmal vagy százszor... (Jó, az is benne volt, hogy nem volt más...)
Nyugodjon békében! 



Valahol csak jó lesz!

Szabadúszni jó. Ez nem is kérdés szerintem, már csak azért sem, mert ha összekavarodik a hétvége, akkor szélsőséges esetben a hétfő is lehet vasárnap. Legalább annyiban, hogy ha nincs órám reggel, akkor akár kilencig is alhatok. (Halkan jegyzem meg: ilyen azért hónapok óta nem fordult elő és az elmúlt egy hónapban is ugyanakkor keltem, mint amikor bejártam bárhova dolgozni!)
És azért is jó, mert itthon vagyok akkor, amikor a fényviszonyok megfelelőek a fényképezéshez. Ma már csak azt kellett kitalálnom, hogy hol szeretném lefotózni a tegnapi nyakláncokat. Beleszerettem ezekbe a bojtokba, szerencsére akad még belőlük bőven, kiélhetem magam és nektek is jut bőven! Arról már nem is beszélek, hogy szereztem nemesacél láncot, ami elvileg nem allergizál, valamint színtartó ezüst színűt is, ami nyáron nem kis fegyvertény. Nem zöldül, nem feketedik... zseniális cucc. 
Az első ötletem a konyhaablak volt... annyira nem jött be.:) Nem baj, a lehetőségek végtelenek, jöhet az erkély!
 
Apukám a múlt héten szedett nekem egy csomó levendulát, egy részét az erkélyen szárítom. Nagyon szeretem az illatát, ráadásul szerintem nagyon szép is, tökéletes díszlet ékszerekhez. Csak mondjuk az összes nyakláncnak egy képre kerülni kihívást jelentett, annyira nem is küzdöttem meg vele. De már határozottan jobb próbálkozás, mint a konyhás.:) 
 
Ezekkel a képekkel már tudok kezdeni valamit, de nem hagytam azért ennyiben, felderítettem a  szobát is. Ismét rá kellett jönnöm, hogy nagyon kevés olyan hely van, ahova bármit is akasztani lehet, ezért küzdök a parafatáblámmal is, mióta leesett a falról. Fogalmam sincs, hova tegyem vissza. Ez most mindegy is, szerencsére a nyakláncoknak találtam azért helyet. Legalább már az látszik, hogy 
- hány nyaklánc készült tegnap;
- melyik milyen hosszú;
- van egy ilyen király órám.
Ezután pedig fogtam a babát és elkezdtem mindenfelé pakolgatni, a kanapéra, a földre, az asztalra... Végül megtaláltam a helyüket. Tény, hogy a babán nagyon jól néznek ki így együtt! 
Meskán egyelőre a sárgát találjátok meg, de rövidesen érkezik a többi is. 



2016. június 23., csütörtök

Nagyapám, a foci és én

Nagyapám nagy focidrukker volt. A múlt évezredben, mikor hétfőnként még nem volt adás a fekete-fehér tévében és a tesóm a homokozóban azzal szédítette a néniket, hogy ő ha nagy lesz, nyugdíjas lesz, mert azoknak nincs semmi dolguk, csak ülnek a játszótéren egész nap... szóval akkor mi minden nyáron le voltunk passzolva egy hónapra Pécsre a nagyszüleinkhez.  És mindig volt valami meccs, amit nézni kellett, mert nem lehetett elkapcsolni. Illetve el lehetett volna, ha lett volna más csatorna a világon.:) Ja igen, akkor még föl kellett állni, átsétálni a szobán és a készüléken nyomkodni meg csavargatni gombokat…  Élénken emlékszem egy meccsre mondjuk 1986-ból... 
Ja, és persze ha Pécs, akkor PMSC, nem is kérdés. Tényleg, most hogy hívják? Az egyik  játszótér a focipálya (stadion?) mellett volt és a nagyszüleim szomszédja volt a Tüske Csaba, aki… fogalmam sincs, mi volt a csapatnál. Mea culpa, 10 éves se voltam. De a Tüske Csaba mindig adott nekünk piros-fekete zászlócskát (ami sokáig a banánsárga Ladánk tükrén lógott) meg matricákat, úgyhogy szerettük. Ahogy a focit is, utána még nagyon sokáig.


Aztán egy ideje valahogy nem. Nem tudom , mikor történt az elfordulás, de megtörtént. Az EB-re kijutást a fanyalgók sorában „élveztem” végig, fölháborított néhány fotó és elhalasztott tanévzáró, morogtam, hogy azért egy öngóltól ne ájuljunk már el… Na de tegnap… Ha be lenne kamerázva a nagyszoba, már a Youtube-on keringenének a videók az őrült magyar szurkolóról! J
És persze hihetetlen termékeny meccs is volt. Békésen fűzögettem  egészen a tizenvalahanyadik percig, volt a fejemben néhány dolog. Az első karkötő olyan is lett, amilyenre gondoltam, ónix, gyöngykupakok, szív fityegő.. a hegyikristályos változat tovább tartott, mindig megzavartak a gólok.:) Aztán elvesztettem a  fonalat és az eredeti gondolataimat és hopp, már kész is volt a piros-fehér zöld szíves darab. Az utolsó meg...ami a kezembe akadt. Semmi koncepció, semmi ideológia, csak jó sok 8 mm-es ásványgyöngy.

Meccs után elmentem futni, és hihetetlen volt, mindenki mosolygott (először nyilván arra gondoltam, valami nem stimmel J ), mindenki köszönt mindenkinek, és.. jó érzés volt, na! Úgyhogy lehet, hogy most színesben és távirányítóval, de újra visszalopakodik kicsit a foci a szívembe.

2016. június 21., kedd

Szárnyalj!

Nagyon régóta izgatott ez a forma. Aztán május végén (készülve az előttem álló időszakra) bevásároltam rengeteg ékszerkelléket, köztük gyönyörű gyöngykupakokat és közteseket, ezresével (nem vicc!) a szerelőpálcákat, méterben a láncokat, és mikor végre rám köszöntött a várva várt szabadság, nekiláttam. És borzasztó elégedett voltam/vagyok a végeredménnyel.:) Az elsőt, a feketét már mutattam Facebookon. Többektől hallottam, hogy mekkora ötlet volt a fekete-fehér filter, de... azzal a képpel nem történt semmi. Nem egy színes fülbevalót "régiesítettem", a keret is csak azért van a képen, mert (műhelytitok következik!!) ha a fényviszonyok és a tudásom nem teszik lehetővé a tökéletes kép elkészítését és szürke lesz a háttér vagy nem tudom úgy kivilágosítani a képet, hogy az ékszer valódi színei megmaradjanak, akkor például ez a keret nagyszerűen takarja a szürke széleket! :) A fülbevaló természetesen elérhető Meskán!
Ahogy már említettem, nagyon elégedett voltam az eredménnyel, kihasználva a lendületet elkészült még néhány színben. Illetve egyelőre kettőben, a variációknak jelenleg csak a rendelkezésemre álló szárnyak száma szab határt. :) 
Talán (hangsúlyozom: TALÁN) a kedvencem ez a kék amazonit-tenyésztett gyöngy-lazurit kombó.  Annyira könnyed, annyira légies.. nem is értem, nem szoktam rajongani a könnyed, légies dolgokért.:) 
És nagyjából megjósolható, hogy ha színeken töröm a fejem, akkor a piros és a fekete előbb-utóbb előkerül. Ezúttal nem korall, hanem festett jáde, találtam hozzá még két gyönyörű fazettált ónixot, úgyhogy azt hiszem,ennek a párnak sem kell szégyenkeznie.
 Arra pedig már nem is kell magyarázatot írnom, miért lett fekete a kerete a következő képnek! :) 

Persze nem csak szárnyas-láncos fülbevalókhoz van anyagom, rendeltem (fogalmam sincs, miért) néhány (???) ezüst színű csövet is. Volt valami elképzelésem, de elfelejtettem. Szerencsére már mindent fölírok, mert mióta "szabadúszok", az eddig értelmetlen napi nyolc és fél óra is megtelt tartalommal, nehéz fejben tartani. Talán egyszer majd újra beugrik, remélhetőleg addig nem használom el mindet mondjuk fülbevalókra.:) 





2016. június 10., péntek

Barátokról és tengerről

"Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben."  (Stephen King)

Azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok, hogy akad néhány ház a szívemben, akad néhány igazán nagyon jó barátom. Még akkor is, ha ez nem mindig könnyű, mert (óóóóriási közhely!!!) a barátságokért meg kell dolgozni. Főleg, ha mindenféle akadályok kerülnek elő. Néhány barátom messze él tőlem, néhány nagyon messze, akad, aki éppen az óceán túloldalán. Illetve éppen nem, hanem itthon és nemsokára látom is! :) A közeliekkel néha nagyon nehéz megtalálni a megfelelő időpontot (nem, nem igaz, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja), de ha sikerül, akkor már mindegy, mennyi időbe telt. Szóval vannak ezek a mindenféle szörnyű nehézségek, és mégis van körülöttem néhány olyan ember, akikre simán ráillik King minden szava. 
Amikor a barátaimnak csinálok ékszert, az mindig extra kihívás, mert abba bele szeretnék tenni mindent, nem csak a köveket, a díszeket, a kapcsokat, hanem az érzéseimet is, azt, ami összetart minket, sokszor évtizedek óta. (De durva... leírhatom azt túlzás nélkül, hogy több évtizedes barátságaim vannak. Mert a kettő az már több. A három meg pláne...)
Mielőtt végképp beborít a nosztalgia, rátérnék a (másik) lényegre. Az egyik legrégebbi barátnőm (basszus, Kata, ez tényleg lassan 30 év...) kért tőlem  egy szettet, csak annyival, hogy  tengerszínű legyen. Mert "Te úgyis tudod, milyen!" Persze, hogy tudom .:) 

Ez csak néhány kép, a testvérem készítette mindet... Szóval milyen is a tengerszínű? Arra jutottam, legyen olyan, amilyennek az én emlékeimben él. Kékes-zöldes-türkizes csodaszép. Kellett hozzá egy kis jáde, amazonit, lazurit, egy cseppnyi howlit és onnantól, hogy minden megvolt, gyorsan meg is született a végeredmény. Ráadásul (szerintem) a képek is kivételesen jól sikerültek, nem nagyon tudok választani: 

 
Itt még nem fejeződött be a tengeres téma, hiszen az egyik kislánya is leadta a rendelést, hogy ő delfines nyakláncot szeretne. Kéket. A kékkel nem volt gond, a jáde és a lazurit már a fejemben volt. A delfinnel annál inkább, de megtaláltam a minden igényt kielégítő, tökéletes delfineket. 





Több tenger nem szerepelt a kérések között, de a család két férfitagja sem maradhat ékszer nélkül! Úgyhogy jöhet az apa-fia karkötő újabb verzója az Istvánoknak, remélem, az ő tetszésüket is elnyeri majd! Az egyik lávakő és tigrisszem, a fiatalemberé pedig fagolyó és ónix kockák kombinációja. 

És ne feledkezzünk meg a legfiatalabbról sem, természetesen a kis hercegnőnek is vannak kérései! Remélem, az anyukája nem haragszik meg, ha bemásolom a beszélgetést, amit tegnap küldött el, csak hogy lássátok, milyen határozott kérésekkel szembesülök időről időre! :) 

A: Zsóki, milyen színű legyen? Zs: Hát rózsaszín, lila meg fehér. A: Legyen rajta valami? Zs: Virág legyen Ancsa néninek? A: Ok, de a te karkötődön? Zs: Hát azon is. ...vagy masni, vagy pillangó, vagy izé!! ....
....és még nem fejezte be
...Barbie, citrom, szilva, alma, banán, dinnye.


Igyekeztem kihozni a maximumot a rendelkezésemre álló eszközökből. Hát... így sikerült.:) 

2016. június 5., vasárnap

"Menjen, ha akar. És akarjon, ha mehet."

"A szabadúszás azt jelenti, hogy szabadon úszkálhatsz és szabadon meg is fulladhatsz. Nem jön oda a csónak, hogy megmentsen. Mégis az összes veszélyével együtt szabadságmániás vagyok." 

Ehhez nem tudok sokat hozzáfűzni, száz százalékig azt gondolom erről, amit Almási Éva. Vagy amit a bejegyzés címében Rejtő. Azzal együtt, hogy mivel nem először alakul úgy az életem, hogy a mentőcsónak léte vagy nemléte csak rajtam múlik, most úgy érzem, nem cserélném el semmivel ezt az érzést. 
Valami ilyesmi volt az első délután.:) 
Azóta eltelt majdnem két hét, lassan beáll a rend a régi-új életemben, minden a helyére kerül és föláll a rendszer. A tanítás és az ékszerek mellé szombaton visszavonhatatlanul odakerült egy új irányvonal, aminek a jövőben terveim szerint komoly szerepe lesz az életemben és remélem, másokéban is. Hamarosan elkészül a honlapom és akkor itt is beszámolok mindenről.:) 
És persze a szabadság már az első órában ékszert is hozott, olyat, ami azt hiszem, elég hűen visszatükrözi az első délután hangulatát. Azt már nem is mondom, hogy nagyon gyorsan majdnem elirigyelték tőlem, ezért inkább megcsináltam még egyszer.:) Akad benne egy kis howlit. krizokolla, fosszilia, karneol, lazurit, ami csak a kezem ügyébe került. 


2016. június 4., szombat

Újra cserebere

Korábban is láttátok már, hogy ha valami nagyon vonzó ajánlatot kapok, akkor nagyon nyitott vagyok arra is, hogy cserealapként működjenek az ékszerek. Tény, hogy annak az ajánlatnak valóban nagyon vonzónak kell lennie, és az is tény, hogy Dukai Szilvi még nem tudott nekem olyat ajánlani, amire ne ugrottam volna rá. A korábbi csereberéről itt olvashattok, a kép azóta is a falamon van. Remélem, Szilvi is hordja a láncot! 
Most komoly kihívás elé állított, hiszen még soha nem készítettem rózsafüzért. Szerencsére elég okos lány vagyok, a Wiki pedig jó barátnőm, úgyhogy gyorsan ránéztem, pontosan hány és milyen szem kell egy olvasóba. Az ametiszt adott volt, Szilvi ezt kérte, azt pedig már néhányszor kipróbáltam, hogy az aventurinnal nagyon jól mutat. A végeredmény: 



És amit cserébe kaptam, az megint felülmúlja minden képzeletemet. Szilvi csak itt, csak most, csak nekem festett vászonra egy gyönyörű főnixet, ami már a falamon is van. Pont a gyöngyös asztal fölött, hogy biztosan mindig szem előtt legyen, ha már a tetoválásomat ritkán látom.:)

2016. június 3., péntek

Nyár, pipacs, bringa

Az elmúlt hétvégét a szüleimnél töltöttem. Egészen hihetetlen volt, hogy van egy olyan szombat és vasárnap, amikor nem tanulok, nem tanítok, egyszerűen csak hazamegyek, napozom a kertben egy könyvvel, cseresznyét szedek, grillezünk, borozunk, beszélgetünk... nagyon jó volt. Megspékelve azzal, hogy tavaly ősszel elkészült a Városföldet Kecskeméttel összekötő bicikliút, oda-vissza pont kellemes 18 km, ebéd után valamikor lehet egyet tekerni, amíg a szülők az épp aktuális olasz/spanyol/francia körversenyt nézik. Hamarabb végeztem, mint akiket ők néztek, biztos sokkal gyorsabb vagyok! :) 

Szóval van ez az út, ami most tavasz végén, nyár elején különösen nagy élmény volt. Óriási volt a  csábítás, hogy minden percben leszálljak fényképezni, de visszafogtam magam és csak akkor tettem meg, mikor a vonat miatt meg kellett állni. És persze csak telefonnak, mert miért is lenne nálam  gép? 

Természetesen nem maradhatott ékszer nélkül ez az élmény sem, úgyhogy Szegedre visszatérve gyorsan meg is kerestem azt a festett fossziliát, amit elképzeltem a karkötőhöz. Egy kis aventurin, hogy zöld is legyen, egy kis lepke, mert azok is voltak, és a végeredmény, amit Meskán ide kattintva értek el

És persze ehhez is van irodalom:

Pipacsot éget a kövér határra
A lángoló magyar nyár tűzvarázsa.
A Tisza szinte forr, mint néma katlan
Mit izzó part ölelget lankadatlan...
S a végtelen mezőkön szőke fényben
Kazlak hevülnek tikkatag kövéren.









2016. június 1., szerda

Ezeket te csinálod???

Érdekes "kalandom" volt a hídivásáron. (Ezt megnéztem, valamiért egybe kell írni, bár én, a született nyelvtannáci kapásból szétszedném...) 
Egy kis háttérinformáció, hívhatjuk bevezetésnek is akár: Szegeden minden évben május végén rendezik "A" borfesztivált, és bár ősszel is van egy kistestvére, azért ez az igazi, nekem legalábbis. A rendezvény második hétvégéjére esik Szeged Napja, ennek a hétvégének a másik várva várt eseménye pedig a hídi vá hídivásár. Ahol én persze ékszert veszek, mert nincs elég. (Nagyon zárójelben: az egyik az hihetetlenül zseniális, gyönyörű, majd idővel megmutatom, a másik óriási csalódás, mert azt gondoltam, alapvetően kézművesek árulnak ebben a vásárban. Értem én, hogy a kici kínai kézműves is kézműves, de na...) 
Szóval éppen vidáman beszélgetve csattogtunk át a hídon a barátnőmmel és már majdnem minden vásárfiát beszereztünk, amikor összefutottunk egy  ismerőssel, egy kedves régi kolléganővel. Beszélgetni kezdtünk az oktatási rendszerről (hálás téma "volt tanároknak", akik a szívük mélyén örökre azok maradnak), nagy utazásokról, a hétköznapokról, majd egyszer csak föltette a kérdést: 
-Figyelj már, miért osztogatod olyan gyakran ezt a Panka ékszereit? Szépek meg minden, de ennyire rajongsz  értük? 
Erre mit tudtam volna mondani? 
-Igen, ennyire rajongok! :) Sőt, még ennél is jobban, hiszen én készítem  őket! :) 
-Ezeket komolyan te csinálod? 
És akkor úgy éreztem, elérkezett az idő, hogy bevalljam neki.:) 
Tehát igen, én vagyok, én készítem. Azt hiszem, a Facebookon is adok egy arcot a gyöngyökhöz, hiszen úgy látom, még az ismerőseim (jó, akikkel nem találkozom gyakran) is nehezen vagy egyáltalán nem kapcsolnak össze személyesen engem az oldallal. 
Sziasztok, itt vagyok! :)