Még mindig Pompik

 Talán említettem már, ha nem itt, akkor Facebookon, hogy igen erős vonzalom fűz a nagy, látványos fülbevalókhoz. A kicsikhez is néha, bár szerintem legfeljebb 1-2 olyan egészen picike bedugós kis pötty van, amit használok nagyon ritkán, úgyhogy ez tényleg nagyon alkalmi kapcsolat. Na de a nagyok! Az első Pompi szerintem legalább két éve készült (jó, majd utánanézek), azóta meg sem tudom számolni, hányat csináltam nektek és hányat hordok én magam is. :) 

Mert mindenhez jó. Egyszerű, hétköznapi szaladgálós  cuccokhoz (jó, melegítőhöz talán kicsit túlzás), sima kis ruhákhoz, színházba, fesztiválra, szóval bármikor bárhova. 

És ha teszel rá egy kis szilikon biszbaszt (ha szólsz, azzal küldöm) vagy ügyesen összenyomod az akasztót, mikor beletetted a füledbe (én így szoktam, nem szeretek  a szilikonnal szórakozni, állandóan elejtem és keresgélhetem nem létező helyeken), akkor nem fogja kiszedni a sál, a kabát vagy a bármi.
Elég háklis vagyok a fülbevalóimra, nem elég, hogy legyen nagy, legyen szép is, és nagyon-nagyon fontos, hogy ne legyen nehéz. Kettő van, amivel hajlandó vagyok kompromisszumot kötni, mert annyira jól néznek ki, de ahogy beülök a kocsiba vagy becsukom magam mögött az ajtót, már tépem is ki a fülemből és egy napig jegelem a fülem utána. Előtte meg egész nap az jár a fejemben, hogy vajon estére úgy fogok-e kinézni, mint aki az elmúlt 3 évben módszeresen tágította a fülcimpáit. No a Pompival ez sem fordul elő, mindegyik pont jó, nem tépi le a fülem (a tiédet sem fogja), úgyhogy  még kényelmes is.
A barna és a zöld Pompi howlittal készült, a fehér jádéval, a rozsdaszínű napkővel és jáspissal. 

Ja igen, nagyon várok egy hastáncos fotót! :)