Hűűűha.. ez kemény volt!

Én ennyit kövekkel még nem szenvedtem. Van ez a gyönyörű kék apatit. Picike. Nagyon picike. Egy szettet kell összehoznom belőle, gondoltam, leülök, kis ujjgyakorlat, hamar megvan. Aztán kiderült néhány dolog. Például hogy a lyuk rajta annyira pici, hogy a talpas szerelőpálca nem megy bele, úgyhogy az eredeti tervet elvetettem. Az is kiderült, hogy ha mégis megpróbálom erőltetni, akkor a kő törik. Ha nagyon megpróbálom, akkor a fülbevalóalap is törik (Ehhez azért kellett erő!:)) Ha hurkos pálcára rakom, akkor az meg hogy néz ki? AKkor kell valami rá, ami rámegy a talpasra, de kicsi. Mondjuk rózsakvarc. Oké, ez jól néz ki.Tovább. A medálra is kell valami, ami kicsit ütősebb. Mondjuk tenyésztett gyöngy. De van olyan, ami a szemes pálcára sem megy rá...na ezen a ponton elkezdett foglalkoztatni Anna Gavalda az éjjeliszekrényen és az ágy, de annyira rángatott, hogy mit tudok mégis csinálni... És mikor kész lett, akkor meg az, hogy ezt meg kéne mutatnom. A fények...háááát... Mindegy. Lefotóztam, a kép olyan, amilyen, de legalább látjátok. Hogy a karkötőt hogy csinálom meg, az még rejtély számomra is, de nem is ma fogok erre a kérdésre választ kapni.:)

És most végre tényleg vár Anna Gavalda, hátha ad valami ötletet a karkötőhöz. Bár ez nem nagyon valószínű, hacsak le nem írta, hogy fűzzünk fel köveket, amihez a damilom is vastag. Mindegyik damilom....