Angyalok, könyvek

Ez a két téma volt, amivel kapcsolatban nekiálltam idézetet keresni ehhez a bejegyzéshez. Hát... szerintem itt most nem lesz irodalom. A jó könyveseket ellőttem már (biztos rengeteg van még, majd egyszer, ha türelmesebb leszek...), az angyalosok közül egy sem fogott meg. Úgyhogy inkább mutatom, miért keresgéltem. Angyalos könyvjelzők készültek a hosszú hétvégén többek között, csillagjegyekhez válogattuk a köveket. Arról már írtam, hogy ezt így önmagában annyira nem szoktam erőltetni, mert a Délmagyar napi horoszkópja sem igaz minden Oroszlánra, de egy kis finomhangolás után megtaláltuk, amit kerestünk. Idegen tollakkal ékeskedés helyett inkább csak mutatom, mit műveltem.:) 

   

Bár nem találok idézetet, de nem maradunk külső hivatkozás nélkül.:) A filmet szerintem mindenki látta, aki nem, az pótolja gyorsan. Nem mondom, hogy életem filmje, de nagyon szerettem. Szerintem én is újranézem a közeljövőben, ha már így eszembe jutott. Kicsit szájbarágós néha meg hatásvadász, de ez a jelenet gyönyörű, nekem a legszebb az egész filmben. 

Vörös Nász

A Vörös Nászról szeptember óta nem a Trónok harca jut eszembe, hanem Kata közelgő esküvője. (Bár még soha nem éreztem, hogy így kiszúrtak volna velem, mint ahogy George R.R. Martin tette, édesapám nem hitt a szemének-fülének, épp a közelben volt, mikor ezt a részt olvastam. Kb. ennyit hallott: "Aúúúú... na ezt ne... jééézusom... (halk sikoly)... ne máááár...Martin, tudod kivel szórakozz... aúúú... (halk sikoly).... hagyjálmááár... ezt ne...mindennek van határa....Aki olvasta, tudja, miról beszélek! Nem érzem a kényszert, hogy képet keressek ide illusztrációnak, ugrok is a másik Vörös Nászra! Mindjárt ugrok, épp csak egy kis kitérőt teszek. :) Talán 17 vagy 18 éves lehettem, mikor először megszólalt bennem egy hang és azt mondta, hogy én igazából vörös vagyok. Emlékszem, mikor először került vörös színező a hajamra, nem is tudom, milyen megfontolásból. Mármint a színt értem, csak hogy miből gondoltam, hogy 1.ideiglenes megoldás lesz 2.bármi is látszani fog? Mindegy, én tudtam, hogy már vörös vagyok és új irányt vett az életem. Nem mintha az eredetivel baj lett volna, ha jól emlékszem, sötétbarna és szép színe van, csak épp 20 éve nem láttam.

Szóval vörös. Nagyon kevés olyan külső tulajdonság van, amit irigylek bárkiben, de a természetes vörös haj ilyen. Egyesével mindenkinek leharapnám az orrát, aki vörösen született, és bevállalnám az összes gyerekkori zrikálást, amit feltehetően megéltek, ha nekem is hasonló lehetne. Mivel ez nem jött össze, így kénytelen vagyok mesterséges módszerekhez folyamodni, hogy ha valakinek nem jut eszébe a nevem (???), akkor úgy idézzen föl, hogy "Tudod, az a vörös csaj!" Szeretném ezt hinni, gyanítom, legalább két másik jelző még a vörös elé kerül általában.:) És persze az én vörösöm nem hasonlít arra, amit a természet kreálni képes, de már legalább három fodrásztól hallottam, hogy "Én nem szeretem a festett vöröset, de a tiéd nagyon szép!" A fodrászokhoz való viszonyom külön bejegyzést érdemel, majd egyszer sor kerül arra is. 

Ez az egész eszmefuttatás abból az egy mondatból indult ki, ami most jön: Katának vörös, göndör haja van, olyan, amiért néha a fél karomat adnám, de legalábbis leharapnám ugye az orrát. És menyasszony. És novemberben férjhez megy, és én készíthettem az ékszerét. Persze még nem esküvői képeket mutatok, az még...ööö... három hét, de az ékszer kész. Eredetileg hegyikristályt szerettem volna, gyönyörű roppantott kövem van, de az hófehér, a ruha pedig nem, úgyhogy első ötlet gyorsan elvetve. Tenyésztett gyöngy és rózsakvarc lett a vége, mivel teljesen szabad kezet kaptam (Katától mindig) és nem tiltott le a rózsaszínről sem. A csillogás sem maradhat el, a mágneskapocs pedig már olyan jól bevált, hogy eszembe sem jutott mást használni. A végeredmény: 

Az első teszten átment, a fotók alapján a menyasszony boldog, ha ő az, én is boldog vagyok, jöhet a világbéke, szeretet, örömbódottág. A hét elején célba is juttatom, ha minden a terveim szerint alakul. Márpedig mi állhatna az utamba, ha egy esküvői szettről van szó? 

Hosszú hétvége ON

Olyan végtelenül hosszúnak és hihetetlennek tűnik ez a három nap így előre! :) Hajlamos vagyok azt hinni, hogy genetikailag és neveltetésemből adódóan is távol áll tőlem a sztahanovista hozzáállás a dolgokhoz, de a héten szembesültem vele, hogy a szabadságom közel kétharmadát még nem vettem ki, vagyis még több, mint két teljes hetem van erre az évre. Illetve munkanapokból három hét. Van még annyi az évből? És mit csináltam egész eddig? És csodálkozom, hogy néha kicsit fáradt vagyok? Na de majd most! Szabira ugyan most sem tudok menni, de legalább van ez a három nap, ami elvben a pihenésé és a feltöltődésé. Szerencsére elárasztottatok az utóbbi időben rendelésekkel, amiknek igyekeztem is eleget tenni, de vannak elmaradásaim, és a héten már nem tudtam meggyőzően válaszolni a "milyen fityegőid vannak?" kérdésre. Mutatom az okot: 

Ez egy hat fiókból álló tároló alsó három fiókja, amiben semmi más nincs, csak fityegők és medálok, jelen pillanatban az általam kreatív káosznak nevezett rendszerben. Nem volt és nincs ez mindig így, de ha sietek, vagy elkap az alkotás láza, vagy lusta vagyok a frisseket rendszerezni, akkor ez lesz a vége. Ezt viszont néha kicsit konzervatívabb módon is rendszerezni kell, ez vár rám most. Rátok pedig majd (remélhetőleg) egy lista, hogy miből válogathattok. 

Valamiért az az érzésem, hogy a folyamat nem fog megállni ennél a három fióknál, és kell-e mondanom, hogy nem egyetlen hatfiókos tárolóm van? Miért van az, hogy a rendcsinálás mindig nagyobb káosszal jár? Ráadásul ez a fiókpakolászás inkább hasznos, mint látványos, ha valaki véletlen idetévedne, ugyanazt fogja látni, mint mielőtt nekiálltam volna. Mégse mondhatom, hogy "nézd csak, igaz, hogy szalad a lakás, de kihúzom neked a fityegős fiókokat, na, mit szólsz? Ugye milyen szép rend van?":)
Egy icipicit más. Nagyon köszönöm, hogy időben külditek a  karácsonyi rendeléseket, kb. az utolsó pillanatokban járunk, amikor még minden megoldható, beszerezhető, bármi elkészülhet. Úgyhogy hajrá!  És ha valaki karácsonyi témájú cuccokat szeretne, ehhez már van is segítségem: 

White party

Fehér éjszakák. Fehér babák. Fehérnép. Fehérbor. Fehér csoki. Fehér ruha. Más így hirtelen nem jut eszembe, talán ha nem fél 11-kor állnék neki "gondolkodni", kicsit kreatívabb tudnék lenni. Persze vannak még ilyenek, hogy hó, hattyú, fehér ló (sőőőőt, Fehérlófia!), fehér holló (ez csak ritkán ugrik be), komondor, fehér sziklák, fehér tea, tej (és egy csomó tejtermék), fehér rózsa (és egy csomó virág), Rodin szobrai... megy ez, lehet, hogy mégse kéne még aludnom? Nem nagyon szeretem ezt a színt. Vagyis a fene se tudja, nincs vele komoly problémám, talán csak az, hogy vonzódom a színes dolgokhoz és a fehéret nagyon sterilnek tartom. Ha fehér ruha vagy fölső vagy épp csak sál van rajtam, az biztos, hogy előbb vagy utóbb (előbb...) leeszem valamivel, lekávézom, összesminkelem. A fehérbort egyre jobban szeretem, ahogy öregszem, a fehér csoki meg csoki, úgyhogy nem is kérdés, A Fehér Ruháról pedig soha nem álmodoztam, talán mert valószínűleg leginkább egy hógolyóra emlékeztetnék benne. Oké, talán nem, de attól még kimaradt, bár pontosan tudom, milyen lenne, ha egyszer mégis. :) De ha már fehér ruha.

Az úgy volt, hogy 12 éves voltam, mikor felépült a házunk és beköltöztünk. Abba az utcába mindenki akkor költözött be, többek között egy fiatal pár is tündérbogyó ikrekkel. Néha tologathattuk a kisfiút és a kislányt az utcában. És a kislány hopp, egyszer csak nemsokára férjhez megy. Döbbenet, én nem érzem, hogy eltelt 26 év. És a már nem kislány a jegyesfotózásán fogja hordani ezt a fehér kagylógyöngy karkötőt a hozzá illő fülbevalóval. Ilyenkor nagyon örülök és kicsit büszke vagyok. Most először nem sajnálom, hogy bármilyen ékszeremről nem csináltam képet, mert a fülbevalóval természetesen ez történt. Ugyanis Niki sokkal de sokkal szebb fotókat készít, mint amikre én képes vagyok, és remélem, egyszer majd valamilyen formában egyben is meg tudom nektek mutatni a szettet. Mondjuk csodaszép havas, téli jegyesfotókon! 

És persze ha fehér, akkor nem maradhatnak ki a Fehér babák sem, legutóbb úgyis feketét zenéltünk! 

Miért nem készült ékszer a hétvégén?

Jó sűrű heteim vannak, csak kapkodom a fejem. Általában hétfőn este 8 körül tudatosul bennem, hogy megint eltelt egy hét, amikor közeledik a heti első fix program jó sok agykontrollossal. Aztán egyszer csak vasárnap este lesz. Ez a hétvége tervezhető volt, mégis mindig úgy csinálok, mint ha váratlanul érne és kapkodnom kellene, hogy minden beleférjen. Jó, mondjuk kell is.:) Péntek este haza anyáékhoz, szombat reggel indulás Pécsre, ahol a nagyszüleim vannak eltemetve és október közepén én is csatlakozom a szüleimhez, ha mennek. Na ez volt most. 

A pénteki hazaautózás is kalandos volt, amennyiben az út-és látási viszonyok teljes hiánya kalandnak mondható. A pályán még csak-csak, de utána... Szombaton pedig indulás hajnalban (nem annyira, de a szombat fél nyolc azért még hajnalnak mondható nekem), és meg sem álltunk egészen Kecskemétig (15 km...), mert lángos nélkül nem lehet elindulni. A mögöttünk álló sor legnagyobb derültségére rendesen rákiabáltam a lángosos nénire, de látva, hogy mire készül, kontroll nélkül tört föl belőlem, hogy "Az isten szerelmére, össze ne hajtsa!!!" De most tényleg, ki hallott már ilyet, hogy összehajtsanak egy sajtos-tejfölöst?? Barbárok!
Pécsig zuhogott az eső, köd volt, ott sem volt épp napos az időjárás, úgyhogy a szokásos városnézős-nosztalgiázós kultúrprogramról lemondtunk és a temető után haza is indultunk, két kötelező megállót beiktatva. Pécsen sajnos nem is fényképeztem, a temetőben ugye nyilván nem, amúgy meg a parkolón kívül nem nagyon volt mit. 

Szóval a két megálló. Dunaszekcsőn muszáj halászlét enni, Soltvadkerten pedig ki robogna át anélkül, hoyg fagyit enne? Így lett teljes a menü, amin nem lehet változtatni: sajtos-tejfölös Kecskeméten vagy Baján, halászlé Szekcsőn és fagyi Vadkerten.

Halkan jegyzem meg, hogy 20 éve Szegeden élek. Gyerekkorom óta bajai halászlé van otthon minden karácsonykor, bőszen hangoztatom minden lehetséges helyen, hogy mindkettőt szeretem, két különböző ételről beszélünk, nem kell itt ellentéteket szítani meg versenyezni, isteni mindkettő. Ezt tartom, persze, de tegnap először éreztem azt, hogy a 20 év azért csak megtette a hatását és már elfogult vagyok a jó tiszai halászlével szemben, ha választanom kéne, biztos, hogy a szögedi mellett tenném le a voksomat. Jó, kivéve, ha apa főzi. De ezt a dunaszekcsőit bármikor lecserélném egy algyőire vagy bármelyik jól sikerült szegedire. Mondjuk ha nem éreztem volna, hogy odakapott a paprika, lehet, hogy nem lennék ilyen biztos benne... A fagyi meg.. erről kell-e valamit mondanom? Nutellás-karamellás (jééézusom), melba és raffaello, legalább két hét lesz, mire kiheverem.
Mikor kijöttünk a halászcsárdából (jaj, azok a művirágok, az a kenyér és az a pincér mind erősítik a szegedi vonal győzelmét!), 10 percre kisütött a nap, így bár átszeltük a fél országot, mégis egy két négyzetméteres helyen forogva készült néhány kép, hogy dokumentáljam a napot és indokoljam az ékszertelenséget. De ma estére már elő van készítve a kis rendeléses füzetem és a fogóim, jöhetnek az újabb szépségek! 

Ugyanaz, mégis más

Időről időre előkerülnek a csakrákkal kapcsolatos ékszerek, így a csakrákkal kapcsolatos bejegyzések is. Itt egy kis összefoglalót olvashattok, egy nagyon kedves nyakláncomat itt nézhetitek meg, remélem, ezt a karkötőt is szívesen és gyakran hordja a gazdája, én pedig minden nap fölveszem a  saját csakrásomat. Mindenki eldöntheti persze, akar-e hinni abban, hogy a harmonikusan működő (egyáltalán létező???) csakrák hozzájárulnak a jobb életminőségünkhöz,  aki meg nem hisz ebben, általában annak is tetszenek a sokféle, sokszínű kövekből összeállított ékszerek. Azt hiszem, a legújabb csakrás karkötőm is elsősorban a színek miatt született, mert egy  kedves ismerősömnek megtetszett az én mindig hordott színesem. Hiába na, írhatok én blogot, meskázhatok, teli lehet velem a Facebook, mégis az az egyik leghatékonyabb, ha látják rajtam vagy bárki máson az ékszereimet. Vagy a könyvjelzőmet a határidőnaplómban. Azt már mondtam, hogy a könyveimben elég ritkán fordulnak elő, mert bár hetente több darab is készül, azért én általában behajtom a lapok szélét...Szóval a  csakrákról már nem kezdenék fejtegetésbe, a fönti bejegyzésekben elég részletesen utánaolvashattok a működésüknek, a hozzájuk rendelt színeknek és köveknek, inkább megmutatom a legújabbat. Nem tudom, hány csakrás karkötőt csináltam már (föl a kezeket, hadd lássam! Kató, Emma, én biztosan....), de biztos, hogy nem készült még két egyforma darab. 

Több oka is van ennek, az egyik pl. az, hogy a szívcsakrához kapásból két szín is rendelhető, hol zöld, hol rózsaszín kővel van kedvem inkább dolgozni, másik ok lehet, hogy nem mindig ugyanazok a  köveim vannak itthon (most szodalitból csak kis kocka volt), a harmadik, hogy nem szeretem ismételni magam (hmmm... érthető is a pályaválasztáásom, egy tanárnak sosem kell! Ja, már nem is tanítok, akkor pláne rendben van!). Ennél több most nem jut eszembe,de biztos van. Nézzük sorban, fentről lefele. Ametiszt, szodalit, akvamarin, aventurin, citrin, karneol és korall. A kövek többi hatásával ilyenkor nem foglalkozom. A "végén" (ha van ilyenje egy körnek) egy hegyikristály és egy rózsakvarc zárja. Azt már  tudjátok, hogy a hegyikristály sosem árt, és mivel mindig nehezen döntök a szívcsakra két színe között, a zöld mellé legalább egy icipici rózsaszínt muszáj volt becsempésznem.
Amúgy azért szeretem a csakrás bejegyzéseket, mert nagyon jó, színes képek közül lehet válogatni és magam előtt indokoltan töltök egy csomó időt "anyaggyűjtéssel". (Értsd: különböző keresőszókat írok a  Pinterest keresőjébe és órákon át csorgatom a nyálam. És meggyőzöm magam, hogy a "plus size outfit", a "short hair", a "bob haircut" vagy épp a "one bowl cake" megfelelő keresőszók egy csakrás bejegyzéshez...)

A nem az ékszerekről készült képek forrása a Pinterest.

A sors keze

Gondolom, mindenki naaaaagyon izgul, hogy kinek kedvezett a szerencse.

Köszönöm szépen a válaszokat, és azt is köszönöm, hogy olvastok. Ez a blog tényleg majdnem olyan fontos nekem, mint maguk az ékszerek, jól esett ennyi embert látni, aki néha velem kávézik vagy bármikor máskor velem tölt egy kis időt. Az összes választ kinyomtattam, fölcsíkoztam, dobozba raktam és odavittem Áginak, aki nem játszott, csak kevert és sorsolt. Így: 

Gratulálok és várom a döntést. Egysoros? Soksoros? Gumis? Kapcsos? És a színek? És a fülbevaló?

Hobbitokról és gyűrűkről

Én vagyok A Lány, Aki Végigvárja A Stáblistát. Szerencsére vannak még hasonló kattanással élő barátaim, így nagyon ritkán rángatnak ki emiatt a moziból. Mondjuk moziba is nagyon ritkán járok... Több minden miatt olvasom végig, az egyik ok az, hogy mindig azt gondoltam, hogy mekkora nagy dolog lehet egy nagy film stáblistáján szerepelni és én milyen büszke lennék magamra, hogy ott a nevem mondjuk a Best boy mellett, vagy lenne egy ilyen sor, hogy Akitől egyszer tollat kért Jeremy Irons, vagy valami ilyesmi. Szóval ha tetszett egy film, akkor egyszerűen jár mindenkinek, hogy elolvassam, akkor is, ha az ajtóban már a női főszereplő nevén is gondolkodnom kell. A másik ok a filmzene. A Hobbit-filmekről van véleményem, nem is rossz, bár nem sok összefüggést látok a könyvekkel és soha nem fogom megérteni, miért kell egy 2-300 oldalas meséből három egész estés filmet forgatni. Illetve dehogynem értem, csak inkább törli az agyam. Viszont az Ed Sheeran- féle filmzenénél nem sok szebbet hallottam az elmúlt években. Mivel épp kifelé tartottunk a moziból kivételesen, mert bosszantott, hogy nem a mesémet láttam a vásznon, meg kellett állni a lépcső alján és végighallgatni, itthon pedig rákeresni újra és újra. 

És ha már Hobbit, akkor néhány gyors asszociációval máris a gyűrűknél vagyunk. Gyűrűt viszonylag ritkán készítek. Kásagyöngyből nem fűzögetek, azt még mindig nem érzem az én asztalomnak, talán majd egyszer, ha megszáll valami végtelen türelem. Ezeket a bogyós gyűrűket nagyon szerettem én is és ti is, bár nem tegnapi darabok már. Lehet, hogy újra elő kéne vennem a gyűrűalapokat? Szintén nem tegnap csináltam és talán már mutattam is belőlük: néha, ha olyan kedvem van, kacérkodom az üveglencsével. Látványos, szép, és sokkal direktebb módon mesélnek a képek, mint az ásványok.

Mondjuk az imádott Párizsról, a szépséges pipacsmezőkről vagy épp Toscanáról, ahol még ugyan nem voltam soha, de miután a nem létező bakancslistámról Provence kipipálva (nem, Bubu, ez nem azt jelenti, hogy nem akarok többet arra menni, jövőre kapjuk el azt a levendulát!), egyszer jöhetne Toscana is. Aki pedig szeretné valamelyik gyűrűt, "tudja, hol lakom"! :)

"Ezt hozta az ősz"

Nem tudom, szeretem-e az őszt. Illetve hülye kérdés, persze, hogy szeretem, minden évszakot szeretek, legföljebb vannak napok, amiket kevésbé. Ezt a nyarat például nagyon szerettem. És azt is, hogy ilyen hosszan elnyúlt és még mindig nem raktam el a nyári cipők jó részét, sőt, hordom is őket. És a ragyogó őszi napsütést is, és apa vadgesztenyéit, az újonnan fölfedezett sütőtököt, a sárga-bordó fákat... Kicsit kevésbé a ködös reggeleket (tegnap teljesen ledöbbentem, mikor fölhúztam a redőnyt, hogy komolyan köd? És ekkora? Ne mááár!), a szutykos-esős időt, mikor egész nap csak szötymörög a trutymó (ezt sajnos nem tudom kifejezőbben elmondani), hogy még nem fűtenek a panelben, ezért minden este sül valami, mindegy, hogy túrós süti vagy zöldség, csak menjen a sütő. Azt viszont szeretem a trutymóban, hogy semmi kedvem kimozdulni, és ha már nem mozdulok, akkor jöhetnek az ékszerek! Ha pedig hazamegyek, akkor gyönyörű gesztenyékkel tudom őket fényképezni is! Még nem szakadtam el a nyártól, sem érzésekben, sem színekben, de elő-előkerülnek ősziesebb kombinációk, mint például ezeken a karkötőkön: 

 A piritről már volt szó, nagy kedvenc és igazi energiapajzs.  Nagyon pozitív kő.Eloszlatja az aggodalmat és a csalódottságot, fokozza az önbecsülést és a magabiztosságot, segíti leküzdeni az alárendeltségi és a kisebbrendűségi komplexust.Fokozza a szellemi aktivitást. Fejleszti az emlékezőtehetséget, egyensúlyt teremt az ösztön, valamint az intuíció, a kreativitás és az elemzőképesség között.Hasznos ellenszere a melankóliának és a kétségbeesésnek.Növeli az energiát, megszünteti a kimerültséget.  Néha úgy érzem, egy pirit ágyon kéne aludnom egy pirit szobában...

Ez a gyönyörűség pedig jáde, karneol és malachit kombinációja. Nekem most ez a karkötő az ősz, szeretem ilyennek látni. Meskán is megtalálod és te is láthatod minden nap ilyennek.

És a fagolyók... talán két éve rendeltem egyszer, megdöbbentem, hogy mekkora mennyiség az a valóságban, aminek csak a súlya volt megadva. Nagyon sok fagolyós ékszert láttatok már tőlem. Kell-e mondanom, hogy a fagolyókészletemen szemmel még alig észrevehető a fogyás? 

Jöhet szokás szerint egy kis kultúra? Mondjuk Kosztolányi? Mert azt szeretem, ha ilyen az ősz!

Őszi reggeli 

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket

üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd

szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,

megannyi dús, tündöklő ékszerét.

Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,

és elgurul, akár a brilliáns.

A pompa ez, részvéttelen, derült,

magába-forduló tökéletesség.

Jobb volna élni. Ámde túl a fák már

aranykezükkel intenek nekem.

Jaj, le ne maradjanak! Néhány kép otthonról és a városföldi őszről. Mert tényleg csodaszép!

Golyók

Lassan öt éve, hogy beálltam agolyósok nagy táborába, a blog is elmúlt négy a nyáron. Sokszor készülnek ékszerek l'art pour l'art, sokszor rendelésre, sokszor ajándékba. Kivétel nélkül mindegyiknél van valami, ami elindítja a folyamatot: egy színkombináció, egy személy, akinek készül, egy élmény, egy hangulat... Mostanában legtöbbször betekintést is nyerhettek ebbe és megismerhetitek az ihletforrást.
A mai könyvjelző múzsája kicsit kilóg a sorból, mégis épp ideje volt, hogy "kapjon" végre valamit. Golyó... hát igen. Aki követi az ékszerek Facebook oldalát, annak nem újdonság, hogy Golyó a testvérem kiskutyája, amennyiben egy 25 kilós, minden méretében és az aktivitását tekintve is egy sporttáskára hasonlító angol bulldogot nevezhetünk kiskutyának. Az első képen őt láthatjátok még babakorában. "Olyan cuki, hogy belehaloook!"
Azt hiszem, két éve (vagy három?) boldogítják egymást Orsival, és mivel mindketten rendkívül szórakoztatóak, azt kell mondjam, jó kis páros lettek ők. Nyáron volt szerencsém személyesen is megismerkedni a hölggyel (merthogy Golyó lány, ezt ugye mondanom sem kell?), és hatalmas lett a szerelem, részemről mindenképp! Azt hiszem, ő inkább a házi rabszolga státuszba helyezett engem és erre használt: 

Nem lehet neki nemet mondani. :) 

Szóval épp ideje volt, ahogy a tesóm ezt már többször jelezte, hogy a kisasszony is múzsává váljon. És mivel olyan gyönyörű jáspisom lett időközben, ami erősen hajaz Golyó szőrére és néhol felismerhetők a kis gombjai is (a kutya fején szerintem egy démon vagy egy rénszarvas látható, Orsi szerint azokkal a gombokkal lehetne leállítani, ha ismernénk a kombinációt...), így gyorsan el is készült a Golyó névre hallgató könyvjelző! Bulldogosoknak, kutyásoknak, vagy bárkinek, aki épp egy ilyenről álmodott, csak még magának sem tudta megfogalmazni. 

A kutya feje pedig ilyen, döntsétek el ti, hogy mit láttok a foltjaiba. Bár egyértelműen rénszarvas!