Nem olyan régen egy nagyon kedves ismerős, akivel napi 8,5 órát együtt töltünk heti öt napon, döbbenten konstatálta, hogy mennyi ékszer van nálam. Mármint itthon, az ékszertartókon és a dobozokban, azok a cuccok, amiket vagy eleve magamnak csináltam, vagy beléjük szerettem és maradtak. Elég gyakran előfordul, hogy mondjuk munkába indulás előtt 10 perccel nem találok egy olyan fülbevalót sem, ami pont jó lenne, tehát feltétlenül és nagyon gyorsan csinálnom kell egyet, úgyhogy elhihetitek, szép gyűjteményem van. Egy régebbi képen egyszer már kaptatok belőle ízelítőt, kevesebb azóta sem lett! :)
Ha rendet rakok köztük, csinálok újat, nem telefonnal.:)
Nekem persze jelentős helyzeti előnyöm van, mert bármikor kitalálhatok és elkészíthetek magamnak bármit.
Vagytok néhányan, akik időről időre visszatértek, és én azt veszem észre, hogy hopp, megint Andinak, Katának, Szilvinek, Mariannak (szerencsére a fél utónévkönyv ideképzelhető!) ötletelek, hajlítgatok, fűzögetek. És ez tényleg boldogság, mert azt jelzi, hogy elégedettek vagytok, szeretitek, amit csinálok. Bizonyítékot is kaptam ma erre.:) Andi rendezte az ékszertartóját és gondolta, küld egy képet arról a néhány fülbevalóról, amiket tőlem szerzett be. (A képen én egyet ismerek föl, ami nem az enyém, annak a helyére sürgősen kéne majd valami pankás!:) És őszintén mondom: túlszárnyalt!
Update: Nem, kettőt ismerek föl!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése