2015. szeptember 8., kedd

Régi szelid esték, ti is emlékké nemesedtek!

Nagyon szeretem Radnótit. Külön apropó lehetne, hogy ma van Gyarmati Fanni születésnapja, mégsem Radnótiról szól ez a bejegyzés.Egyszerűen csak nosztalgiázom, ahhoz pedig pont jó volt ez a sor. 

Mindig voltak barátaim. Soha nem sok, de aki valaha az lett, az mindig az is marad, hiába csak néhány hónapra, évre sodort minket fizikailag is közel az élet. Valamikor 25 éves korom körül volt egy nagyon jó társaság, ami nagyon érdekesen szerveződött. Isten tudja, melyik nyelviskolában tanítottam, Anna az egyik csoportomba járt. Ő ajánlott Elvirának, ő pedig Krisztának. A közös barátjuk, Barna pedig szimplán ott volt egyszer csak. És azon kaptam magam, hogy a tanítványokból és az ő barátjukból az én barátaim lettek, akikkel szinte minden héten lenyomunk valamelyikünknél egy-két menet Activityt, kínosan ügyelve egy idő után, hogy Barnabással még csak véletlenül se kerülhessek párba (erre a többiek ügyeltek), mert az Annie Hall-ból mindent el tudtunk magyarázni.:) És istenem, azok a béna rajzok! Van, aki még nálam is rosszabbul rajzol! :D És mindig elfogyott néhány üveg bor, ami jelentősen megkönnyítette a játékot. Szidjuk sokat a Facebookot, de nagyon jó, hogy néha tudhatok azokról is, akik nincsenek közel! 
Miért jutott ez most eszembe? A francia ihlet tart még, ráadásul tegnap tettem föl a levendulás terítőmet, és mivel Anna fülbevalót szeretett volna, ő járt a fejemben ennek a kettőnek a készítésekor. Aztán megmutattam, tetszett neki, összeért a két szándék, és remélem, hamarosan hordani is fogja őket! Holdkő az egyik, a másik pedig jáde, illenek hozzá.

 
Jó volt rátok gondolni ma este! Úgy gondolom,mint C.S. Lewis: 
"A barátság nem létszükséglet, mint ahogyan nem az a filozófia és a művészet sem. Értéktelen a létfenntartás szempontjából, ugyanakkor egyike azon dolgoknak, amelyek értelmet adnak a létfenntartásnak." 
Barnabás, ezt pedig neked! :) 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése