Néha kicsit úgy érzem magam, mint a Kincskereső kisködmön Gergője, mikor elszegődött Csorbóka úrhoz inasnak a könyvkereskedésbe. A könyvek pont ugyanazt az érzést váltják ki belőlem, mint az ékszerek. Ha valaki egyszer függő... Na szóval Gergő. Mikor a könyvkereskedő (és mézeskalácsos) magára hagyja először (és utoljára), gyorsan kiválaszt magának egy könyvet, a Csontos Szigfridet és elkezdi olvasni. Sorra jönnek a vevők, az első rögtön a Csontos Szigfridre pályázik, mézeskalácsot kap, csak hogy ne kelljen odaadnia. Később minden könyv helyett mézeskalácsot ad, estére el is fogy a készlet, bevétel természetesen nincs, és másnap Gergőnek már dolgozni sem kell mennie.
Minden ékszerhez kötődöm, amit elkészítek, van, amelyikhez jobban, van, amelyikhez kicsit kevésbé, és persze megvannak a Csontos Szigfridjeim is.
Az utóbbi hetekben is akadt néhány olyan, amit nagyon boldogan adtam el, de kicsin múlt, hogy ne kérdezzem meg: mi lenne, ha egy mézeskalácshuszárra cserélném inkább?
Természetesen soha nem fogok mézeskalácsot küldeni és minden egyes darabot boldogan fogok postázni.
De megmutatom, mik gondolkodtattak el az elmúlt hetekben.:)
Persze akad még néhány kincs, amiket érdemes megpróbálni, hátha nem mogyorót küldök helyette! :)
És ha valakinek nincs meg így hirtelen, álljon itt egy kis részlet Gergőről és a Csontos Szigfrid körüli bonyodalmakról:
- Te is részelsz a varjúpaprikásból - szólt vissza a boltajtóból. - Ahány könyvet eladsz, annyi varjúcomb lesz a tied.
De hiszen ígérhetett volna nekem griffmadárcombot is, annak se örültem volna úgy, mint a sok szép históriás könyvvel való egyedülmaradásnak. Ott volt a "Ludas Matyi" meg a "Csalóka Péter" meg a "Fehérlófia" meg a "Koplaló Mátyás". Azt se tudtam, melyikhez kapjak. Utoljára az egyikre ráültem, a másikra rákönyököltem, a harmadikra rátenyereltem. A legvastagabbat kezdtem olvasni. Annak a címe volt: "Csontos Szigfrid".
Hát alig keveredek barátságba a sárkányöldöső nagy vitézzel, egyszerre csak nyílik az ajtó, és bedobog rajta egy magamfajta fiúcska.
- Megvan-e itt a Csontos Szigfrid? - azt mondja.
Úgy megijedtem, hogy egyszerre a torkomba szökött a szívem.
- Nincsen az - csúsztattam le a könyvet az ölembe.
A fiúcska körülnézett, és megakadt a szeme azon a rettenetes oroszlánon, amely a "Florenc és Lion" tábláján ágaskodott.
- Ez is jó lesz - nyújtotta ki utána a kezét.
A rettenetes oroszlán nem nézhetett csúnyábban, mint ahogy én néztem. "Ohó - gondoltam magamban -, hát azért lettem én könyvkereskedőinas, hogy minden könyvet elhurcolásszanak előlem!"
- Hallod-e, te fiú - támadt hirtelen egy jó gondolatom -, többet ér ám a mézeskalács, mint a meséskönyv. Inkább a másik asztalon választhatnál magadnak valamit.
A kis cimbora nagyon értelmetlenül nézett rám, utoljára is nekem kellett rajta segítenem, a markába nyomtam a legnagyobb mézeskalács huszárt, és kitessékeltem vele az ajtón.
De nyilván mégis volt a kis cimborának magához való esze. Mert alighogy fölhúzta Csontos Szigfrid a láthatatlanná tevő süveget, már megint ott lábatlankodott egy fiúcska.
- Csontos Szigfridet szeretném megvenni - mondta furfangos mosollyal.
Erre már nem sok szót vesztegettem, hanem mindjárt kifizettem egy marék mézeskalács mogyoróval.
Nem ért az semmit, úgy jött a sok gyerek, mint a raj, s az mind Csontos Szigfridet akarta megvenni. Utoljára már nem is kérdezősködtek, csak mentek egyenesen a mézeskalácsos asztalhoz.
Beesteledett, mire oda értem, ahol Csontos Szigfrid is csak úgy elmegy Földvárra deszkát árulni, mint a csonttalan Szigfridek, s akkorra egy morzsa mézeskalács nem maradt a másik asztalon. Hanem ahány gyerek volt a városban, az mind ott nyüzsgött a boltunk előtt, mire a főnök úr visszatért a varjúvadászatról. Sietett szegény feje, mert már az utca végén hallotta a nagy újságot, hogy a Csorbóka boltjában ingyen mézeskalácsot kap, aki Csontos Szigfridet akar venni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése