2016. november 24., csütörtök

Óh szív, nyugodj


Ismét ametiszt és rózsakvarc, a "jól bevált csapaton ne változtass" jegyében! :) 
Mindkét kő nagy szerelem, nagyon sokszor dolgozom velük és sokszor kerülnek egymás mellé is, nagyszerűen kiegészítik egymást. Színben is, hatásokban is. A képeken annyira nem látszik, de az ametiszt természetesen továbbra is lila. Egyszer újra eljön majd az az idő, amikor délután fél négykor nem kell fölkapcsolnom a villanyt, addig meg fél lábon is kibírjuk...

Vegyük át gyorsan a rózsakvarcot először: Ha szabadon asszociálnék, ilyenek jutnának eszembe: szívcsakra, szeretet mások és önmagunk iránt, a szerelem bevonzása, nyugalom, béke, romantika, bizalom, harmónia, szépség...csupa olyan dolog, amit az ember szívesen lát az életében. 
Az egyik oldal a neten így fogalmaz:  "Olyan hatásosan vonzza hozzánk a szerelmet és a kapcsolatokat, hogy gyakran szükség lehet egy ametiszre is, hogy a felgyorsult eseményeket kissé lelassítsa."  
Hát jó, ezen ne múljon, egy kicsit lassíthatunk a folyamaton, hiszünk a lassú, pozitív, minőségi változásokban! 

Az ametiszt amúgy is jó ebben, higgadtság, józanság, nyugalom az első három szó, ami nekem eszembe jut róla. Továbbra is segíti a meditációt, a koncentrálást, az összeszedettséget. Segít abban is, hogy tisztában legyünk a képességeinkkel és kihasználhassuk a bennünk rejlő kreatív energiákat. 
Ahogy most visszaolvastam, amit írtam, beugrott egy verssor. Illetve kettő.

"Nyugodj most, szerelem,
szeress most, nyugalom."
És ha már: a REÖK-ben (még mindig Szegeden) van most egy irodalmi sorozat, a héten épp József Attila rendkívül zűrös és nyomasztó szerelmi életével ismerkedtünk meg egy kicsit közelebbről. Pontosabban a rendkívül zűrös és nyomasztó utolsó szerelemmel, Flórával. Megintcsak nem volt semmi újdonság, mégis fölkavaró este volt, utána még sokáig beszélgettünk róla, gyanús, hogy lesz még ez téma. 
Lehet egy kis zene? Nem gondoltam, hogy valaha az Ágnes Vanilla által megzenésített versek a kedvenceim közé fognak tartozni, pedig de...Akkor egy kis nyugalom és egy kis József Attila. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése