2014. január 4., szombat

Az év első ékszere

Az úgy volt, hogy ennek igazából 2013. utolsó ékszerének kellett volna lennie. De mivel a november és a december olyan sűrű volt minden szempontból, hogy levegőt is alig kaptam, ezért Gabi levelében a "nem sürgős" valami hihetetlen varázsszóként hatott és kb. az utolsó tavalyi németórámmal egy időben  letettem a fogókat is pihenni. Őszintén szólva ötletem sem volt igazán, a zombi-üzemmód elég rendesen bekapcsolt. Na de tegnap este megvilágosodtam, és ilyenkor nincs, ami megállít, még Indiana Jones is csak a figyelmem negyedét kapta, muszáj volt filmezés közben/helyett végre megcsinálni Gabi fekete szettjét. Sima és fazettált ónix, matt fekete achát és egy kis Swarovski, és a végeredmény: 
 
  

A nyaklánc az egyik kedvenc fazonom, nagyon szeretem ezt a lógós, elöl kapcsos verziót, nem baj, ha látszanak ezek a szépséges kapcsok. Plusz így szinte esélytelen, hogy észrevétlenül kikapcsolódjon a kedvenc láncunk és már csak azt vegyük észre, hogy nincs a nyakunkban. 
És mutatok még valamit, innentől az ő aktív közreműködésével készülnek a képek. Szerettem a régi gépemet is nagyon, de úgy tűnik, jó voltam tavaly és megérdemeltem, hogy mostantól egy picikét komolyabbal fotózhassak nektek.:) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése